Életmód

Sport közben is ének az esőben

Nem neked kell énekelned, miközben a szigetköröket futod a nyári záporban. Megteszi helyetted a füledbe illesztett Walkman, és még csak baja sem lesz, sem az esőtől, sem az izzadtságtól.
Sportoláshoz tervezték az új, vezeték nélküli, cseppálló Sony Walkman W250-es sorozat tagjait. A részleges vízállóság a fentiek miatt azért is jól jöhet, mert elvileg a nehéz munka után a zuhanyzóba is elkísérhet bennünket, illetve a csap alatt is le lehet öblíteni egy-egy kemény edzés után.
 
Sport közben is ének az esőben
 
A Sony szerint igen könnyű rájuk zenét tölteni, illetve megtalálni rajta a kedvenceket. Az természetesen alap, hogy lejátszási listákat lehet rajtuk összeállítani, amit akár előre hozzáigazíthatunk az edzés ritmusához.

A hírek szerint egy feltöltéssel akár 11 órát is “elmuzsikálnak”, de van bennük gyorstöltő funkció is arra az esetre, ha elfelejtettük volna időben megetetni a kicsikét. Ebben az esetben 3 percnyi töltéssel 90 percig fog működni. 

 
Sport közben is ének az esőben
 
Májusban már többfelé kapható lesz a nagyvilágban, méghozzá négyféle színben. Hozzánk júniusban érkezik, 22 ezer forint körüli áron.
 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top