Életmód

Már baktériumok alapján is azonosíthatnak

  • Nők Lapja Cafe
  • 2010. 03. 17.
Az ujjainkról az általunk használt tárgyakra kerülő baktériumok ugyanolyan nyomot jelenthetnek, mint az ujjlenyomat - egy új kutatás lehetővé teszi, hogy a helyszínelők ezek alapján is meg tudják majd állapítani, ki járt egy adott helyszínen.

A Coloradói Egyetem kutatói szerint, amikor olyan mindennapi tárgyakhoz nyúlunk, amilyen például a számítógép billentyűzete vagy egere, csak ránk jellemző baktériumflórát hagyunk rajtuk. A tudósok új tanulmányukban megállapították, hogy ezek a magunk mögött hagyott baktériumok jobban megfelelnek az őket otthagyó ember DNS-nek, mint bárki másénak.

„A mindennapi életben mindenki hátra hagyja saját, csak rá jellemző baktériumait" - meséli Noah Fierer, a tanulmány szerzője. - „Bár a projektünk még csak kezdő szakaszában jár, úgy gondoljuk, hogy a technikánk később a helyszínelők eszköztárának értékes részévé válhat."

Jelenleg a coloradói kutatók technikája 70-90 százalékos pontosságú, de Fierer szerint a jövőben, a technológiai fejlődéssel párhuzamosan még tovább finomodik majd. A kutató azt is hozzátette, hogy a DNS és ujjlenyomat-alapú azonosításnak jelenleg személyiségi jogi okokból törvényes korlátai vannak, de a baktériumflóra alapján történő azonosítást egyelőre semmi sem szabályozza - ez is egy olyan kérdés, amellyel a jövő törvényalkotóinak foglalkoznia kell majd.



Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Valentin 2012

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »


Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

 

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás: 2012-02-16

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14

"Mammográfiám lelete: POZITÍV!"
Balazs I. Bodai, Richard A. Zmuda :
Online ár:
1 683 Ft

Eredeti ár: 1 980 Ft
15% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv