Életmód

Pólók a mellrákszűrésért

  • Nők Lapja Cafe
  • 2010. 03. 13.
Anyák napjáig vásárolhatják meg az érdeklődők a mellrákszűrés fontosságát hangsúlyozó Összefogás elnevezésű pólókat a Magyar Postán.
A Havancsák Teréz által tervezett négy színben kapható pólók mellé az Egészség Hídja Összefogás Egyesület a mell önvizsgálatára vonatkozó tájékoztató kis füzettel is segíti a felvilágosító kampányt - közölte a kezdeményezés kommunikációját végző cég.

Az egyesület munkájában 2005 óta vesz részt hivatalos támogatóként a Magyar Posta, munkatársai árusítják a mozgalom jelképévé vált rózsaszín karkötőt és aktívan részt vesznek a már hagyománnyá vált Lánchídi sétán. A Magyar Postának nem ez az első mellrák ellenese akciója: 2005-ben Európában elsőként bocsátották forgalomba a Mellrák: Adunk a gyógyulásra feláras forgalmi bélyeget. A befolyt bevételt az Országos Onkológiai Intézet számára utalták át rendszeresen. A kibocsátás óta több mint 225 ezer bélyeg fogyott el, így már több mint 10 millió forinttal járultak hozzá az emlőrák-kutatásokhoz.

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Súlyzózz vacsora közben!

Egy elmés feltaláló keresztezte a kézisúlyzót az evőeszközzel. Minimum érdekes ötlet...

Miért félünk akkor is, ha nem kéne?

Megfigyelnek, követnek? A munkahelyeden összebeszélnek a hátad mögött? Ezekkel a félelmeiddel nem vagy egyedül. De mi értelmük?

Tiltott szerekkel diétáztattak magánklinikákon

Ki tudja, hányan szedik még mindig azokat a halálos mellékhatású diétás pirulákat, amelyeket több magánklinikán maguk az orvosok adtak az álomalakra sóvárgó pácienseknek.

650 kalóriányit nassolunk munka közben

Egy csoki a büfében a kávé mellé, néhány szem chips a kollégától, délután meg egy zacskó keksz, csak mert olyan nehezen telik le a munkaidő. Nálad is hasonló a helyzet egy átlagos munkanapon?

Hirdetés Valentin 2012

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »


Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

 

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás: 2012-02-16

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14

...hogy jól álljon a bikini!
Chrissie Gallagher-Mundy :
Online ár:
2 299 Ft

Eredeti ár: 2 499 Ft
8% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv