Életmód

Bizonyított a dohányzás és az alacsony IQ közötti kapcsolat

  • MTI
  • 2010. 02. 24.
A dohányzás és az intelligencia kapcsolatát vizsgáló tanulmány jelent meg izraeli tudósok tollából, amelyben arra a következtetésre jutottak, hogy az alacsonyabb IQ-jú személyek hajlamosabbak a dohányzásra.
A kutatást több mint húszezer újonc izraeli katona bevonásával végeztek kutatást a témában. Azért választották a 18 éves újoncokat, mert a hadsereg sorozásán kihullanak a rostán az értelmi fogyatékosok vagy  komolyabb mentális betegségben szenvedők.

Mark Weiser és kutatócsoportja ugyanis megjegyezte, hogy miközben a dohányzás és az alacsony IQ közötti kapcsolat bizonyított, sok korábbi tanulmány gyermekkorban elvégzett intelligenciateszteken alapult, vagy mentális, illetve magatartászavarral küzdő embereket is bevont a kutatásba, holott mindkét csoport hajlamosabb a dohányzásra és közülük többüknek alacsonyabb az intelligenciahányadosa az átlagnál. A frissen publikált dolgozat kimutatta, hogy azok a fiatalok, akik egy csomag vagy ennél is több cigarettát füstöltek el naponta, átlagosan 7,5 ponttal kisebb intelligencia hányadossal rendelkeztek nemdohányzó társaiknál.
A nemdohányzók intelligenciahányadosa átlagosan 101 volt, azoké pedig, akik még a sorozás előtt  kezdtek dohányozni, 94. A kutatók azt is megfigyelték, hogy minél nagyobb dohányos volt valaki, annál rosszabbul teljesített a teszten. A napi egy-öt szálat elfüstölők átlag 98-as IQ-val rendelkeztek, míg az egy csomagnál többet fogyasztók átlag 90 pontot értek el.

A tudósok arra is gondoltak: mi van, ha a dohányosok azért teljesítettek rosszabbul, mivel  teszt alatt nem gyújthattak rá. Ezért külön felmérték, hogy mi a helyzet azokkal, akik 18 éves korukig nem cigiztek, és csak a katonaság alatt szoktak rá. De ők is kisebb intelligenciát mutattak a nem-dohányzóknál: átlag 97 pontot kaptak. Az újonc testvérpárok tesztjeit is összehasonlították, azét a hetvenét, ahol az egyik dohányzott, a másik nem. Átlagban itt is a nemdohányzók bizonyultak intelligensebbnek.

Az eredményeket a kutatók úgy értékelték, hogy az emberek nem a dohányzástól lesznek kevésbé intelligensek, hanem  az alacsonyabb IQ-val rendelkezők egyszerűen hajlamosabbak a dohányzásra.

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Valentin 2012

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »


E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

 

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás: 2012-02-16

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

"Figyelj rám, mintha jel volnék!"
Németh Attila, Moretti Magdolna :
Online ár:
6 480 Ft

Eredeti ár: 7 200 Ft
10% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv