Életmód

12 tipp, hogy csökkentsd a rák kialakulásának veszélyét!

Minden évben 10 millió új rákos esetet diagnosztizálnak világszerte. Ráadásul a szakértők szerint 2020-ra ez a szám évi 15 millióra fog nőni, ha nem tesz meg mindenki mindent a megelőzésért.
Február 4. – rákellenes világnap (World Cancer Day)

Az International Union Against Cancer (UICC) szervezésében 2000 februárjában Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen. Ennek emlékére a kongresszus február 4-ét rákellenes világnappá nyilvánította.

Nehéz pontosan megmondani, mitől is alakulnak ki a daganatos betegségek. Az életmód szerepe azonban a legtöbb orvos szerint nem elhanyagolható: ha ezen változtatunk, sokat tehetünk a megelőzésért. Még az apró változtatások is nagy jelentőségűek – megmutatunk néhányat, amit minden nehézség nélkül beépíthetsz a mindennapjaidba.

1. Egyél egy kis savanyú káposztát! Egy finn tanulmány szerint a savanyú káposzta erjesztése során számos rákellenes vegyület képződik a zöldségben. Fogyasztás előtt öblítsd le, hogy kisebb legyen a sótartalma.

12 tipp, hogy csökkentsd a rák veszélyét!

2. Ismerkedj meg a gránátalmával! A gránátalma kiváló forrása az ellagsav nevű vegyületnek, amely a legújabb kutatások szerint gátolja a daganatos sejtek kialakulását és osztódását.

12 tipp, hogy csökkentsd a rák veszélyét!

3. Óvd az egészséged propolisszal! Német kutatók a propoliszban – annak antibakteriális és vírusölő hatása mellett – egy olyan anyagot is kimutattak, amely kifejezetten daganatpusztító hatású. Laboratóriumi vizsgálatok során a CLU–502 nevű molekulával sikerült úgy elpusztítani a rákos sejteket, hogy az egészséges sejtek mindeközben nem sérültek.

12 tipp, hogy csökkentsd a rák veszélyét!

4. Párold a brokkolit! A brokkoli már régóta rákmegelőző szuperételként ismert, de korántsem mindegy, hogyan készíted el. Egy spanyol kutatás szerint ugyanis ha mikrohullámú sütőben készül a brokkolis étel, a zöldség rákmegelőző flavonoidjainak 97 százaléka elbomlik.

12 tipp, hogy csökkentsd a rák veszélyét!

5. Szeresd a fokhagymát! A fokhagyma tele van olyan kénvegyületekkel, amelyek serkentik az immunrendszer rák elleni természetes védelmi vonalát, ráadásul képes visszafogni a daganatok növekedését. Ha a (teljes kiőrlésű) tésztádra fokhagymás-paradicsomos-olívaolajos mártást teszel, a fokhagyma jó hatásait kiegészíted a paradicsomban levő likopinéval. Az olívaolaj a likopin felszívódását segíti, míg a tészta rostanyagai a bélrendszeri daganatok előfordulásának valószínűségét csökkentik.

12 tipp, hogy csökkentsd a rák veszélyét!

6. Majszolj el egy narancsot! Egyfelől rengeteg benne az antioxidáns hatású vegyület, amely a szabad gyökök ártó hatását ellensúlyozza, másfelől pedig C-vitamin-tartalma a rákkeltő anyagok képződését gátolja a gyomorban. Egyes kutatások arról számolnak be, hogy a citrusfélék bőséges fogyasztása visszafogja a szájüreg, a torok és a gyomor daganatos betegségeinek kockázatát.

12 tipp, hogy csökkentsd a rák veszélyét!

7. Alkalmanként igyál meg egy sört! Még véletlenül sem a mértéktelen alkoholfogyasztásra biztatunk (már csak azért sem, mert ez növeli a rák kockázatát), de tény, hogy a sör véd a Helicobacter pylori elnevezésű baktérium ellen – ez a kórokozó tehető felelőssé a gyomorfekély és nagy valószínűséggel a gyomorrák kialakulásáért is.

12 tipp, hogy csökkentsd a rák veszélyét!

8. Minél többször igyál meg egy-egy pohár vizet! Egy 1996-os amerikai kutatás szerint azok, akik naponta legalább 6 pohár vizet megisznak, ezzel az egyszerű szokással közel felére csökkenthetik a hólyagrák kialakulásának esélyét. Egy másik tanulmány pedig azt igazolta, hogy a megfelelő folyadékfogyasztás a nőknél akár 45 százalékkal is visszavetheti a vastagbélrák kockázatát.

12 tipp, hogy csökkentsd a rák veszélyét!

9. Vegyél otthon is mosható ruhákat! A rendszeres vegytisztítással veszélyes vegyszereknek teszed ki a szervezetedet. Sok tisztítószalonban ugyanis még mindig használják a perklór-etilén nevű vegyi anyagot a ruhák tisztításához, amelynek tartós belélegzése állatkísérletekben a máj és a vese károsodásához, valamint daganatok kialakulásához vezetett. Minél kevesebb vegytisztításra szoruló ruhád van, annál inkább kiiktathatod ezt az anyagot az életedből. Ha valamit mégis tisztíttatnod kell, otthon mielőbb vedd ki a nejlonzsákból, és szellőztesd ki alaposan a szabadban.

Menj ki a szabadba
Menj ki a szabadba!

10. Ne vegyszerezd a kertet! A kártevő- és gyomirtó szerek mind veszélyes vegyszerek, amelyeket állatkísérletekben számos rákfajtával hoztak összefüggésbe. Keress zöldmegoldásokat a gyomirtásra, próbáld ki a biokertészetet!

11. Menj egy kicsit a napra! Amióta a napsütést potenciális veszélyforrásként tartjuk számon, jó esély van rá, hogy sokan kevesebbet kapnak a kívánatosnál az egyébként rendkívül fontos D-vitaminból. Pedig ennek a vitaminnak a hiánya rengetegféle daganatos betegség kialakulásával állhat kapcsolatban a mellráktól kezdve a vastagbélrákon keresztül a prosztatarákig. Ráadásul a D-vitamin hiánya növeli a csontritkulás, a cukorbetegség, a sclerosis multiplex és a magas vérnyomás kockázatát is. De vigyázz, az elegendő D-vitamin képződéséhez épp elég 15 perc séta a napsütésben! Mivel a túlzásba vitt napozás valóban növeli a bőrrák veszélyét, kerüld a déli órákat, és használj napvédő krémet. Sőt, akár egy multivitamin-készítményt is beszedhetsz reggelente, hogy biztosan eleget kapj minden vitaminból.

12. Forgasd mártásba a húst, mielőtt a grillre tennéd! A hús grillezése közben (különösen, ha megég) sokféle rákkeltő vegyület keletkezik. A kutatók azonban arra is rájöttek, hogy ha a húst vastagon marinádba vagy páclébe forgatod, így nem éri közvetlenül a parázs hője, ezeknek a vegyületeknek a mennyisége jelentősen csökken. Az is jó megoldás, ha a sütőben elősütöd a húst, és csak a legvégén teszed rá a grillre.

A rákellenes világnap alkalmából 2010. február 4-én és 5-én kedvezményes melanomaszűrési
lehetőséget kínál a Melanomamobil a következő helyszíneken:
Budapest (V. ker., Arany János utca; XI. ker., Budafoki út), Győr, Szentendre, Vác.
További információért katt ide »

 

Legújabb a címlapról:

Rétesek vasárnapi ebédre

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

nusi07 2010-09-11 16:14

Sziasztok!

Tavaly április környékén veserákot diagnosztizáltak édesapámnál. Úgy érzem életem legnehezebb másfél évén vagyok túl.


Apukám vesedaganata megváltoztatta az életemet. 18 éves korom óta rendszeres véradó voltam, de azóta még jobban odafigyelek arra, hogy évente kétszer mindenképp elmenjek, emellett őssejtdonornak jelentkeztem. Egészségügyben fogok az egyetem után dolgozni. Édesapám betegsége szűkítette a kört. Onkológiai rehabilitáció területén szeretnék elhelyezkedni.

 

El kellett kezdenem kiválasztani a szakdolgozat témámat, amellyel egyben egy tudományos diákkonferencián is részt veszek. Ehhez ki kell töltetnem kb. 200 kérdőívet, amely a kutatásom része. Folyamatosan járom a kórházakat, betegekkel beszélgetek, de eddig kevés kérdőívet sikerült kitöltetnem. Kérlek, ha tudtok segíteni, írjatok erre az email címre: (szakdolgozat.se@gmail.com) és elküldöm a kérdőívet, amit kitöltve vissza kéne küldenetek. Ezek a kérdések az életmódra vonatkoznak. Kérdőív rövid, kb. 3 perc alatt ki lehet tölteni.

Köszönöm!

 

Anna

Lillyke55 2010-06-14 14:05

Nagyon fontos az egészséges életmód,ezen belül is a táplálkozás (sok gyümölcs és zöldség)  de sajnos akinek hajlama van rá,annál úgyis kialakul... :(

Torolt_felhasznalo_622394 2010-04-19 17:38

Az imént találtam erre a blogra egy másik topic-ban, ha érdekel akkor kattintsatok. link: http://legyoztem.blog.hu/

bambusz_reni 2010-04-15 13:20

Bocsi, de nem értem most pontosan is mi a bajod??? nem azért van a szólj hozzá gomb, hogy kommentelj???

Csendike2010 2010-04-14 13:06

 

Ezt egy másik topikba írtam , de szerintem tökéletesen ide illik .

 

 

 

"Nem bírom visszafogni a szófo.ásom , mert muszáj kiírnom magamból.

 

Te érted ezt ?

 

Európából kitiltanak bizonyos növényvédelmi vegyszereket , a vevők észak - afrikai országok.

Nekünk ezek már nem korszerűek és nagyon veszélyesek az egészségünkre  , így itt nem használható fel.

Ellehetetlenítették a magyar mezőgazdaságot és a kereslet kielégítésére észek-afrikai országokból importálunk zöldséget , gyümülcsöt.

Ezeket az ennivalókat azokkal a szerekkel permetezték , kezelték amiket innen a profitra éhes népség azért eladott , nehogy a nyakokon maradjon és elessenek a hatalmas pénzektől.

Mi meg vásárolhatjuk az ízletes , finom magyar mezőgazdasági termékek helyett a  - talan még olvasni sem tudó  - afrikai "szakemberek" által vegykezelt siralmas ízű valamiket. Azért írom , hogy talán analfabéta szerencsétlen afrikai munkás , mert a mérgező limit felett is többszörösen meghaladja a felhasznált mértéket.Szerencsétlen ide - oda szór még egy kicsit , mert úgy gondolja ez így jó lesz.

Vagy nem is annyira szerencsétlen és nagyon is tudja mit csinál ? Ki tudja ezt ?

A magyar termelő meg éhenhal ki törődik vele.És azzal ki törődik , hogy mi , mint fogyasztók mennyi mérget eszünk meg még pluszban ? Senki!!!!!!!!"

Torolt_felhasznalo_462979 2010-04-14 12:55

Addig is egy jo rakosodas elleni tippet vigyel magaddal! Jo stresszkezeles , valtozatos elet es helyes taplalkozas.

inmélius 2010-04-14 12:25

Van-e még cikk, amihez nem fejtetted ki a véleményed? Mert akkor hajrá, hadd tudja meg mindenki, hogy az nlcafe éppen milyen cikkeket gyártott és hadd legyen minél több fórumtéma.

 

Addig elmék dógomra, aztán délután visszanézek, hátha lesz valakinek valami értelmes témája / valóban problémája is a cikkeken kívül, amihez hozzá érdemes szólni.

bambusz_reni 2010-04-14 11:54

Mindig is imádtam a brokkolit, de ezek után még többet fogok enni

Hirdetés Valentin 2012

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »


Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

 

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás: 2012-02-16

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

"Mammográfiám lelete: POZITÍV!"
Balazs I. Bodai, Richard A. Zmuda :
Online ár:
1 683 Ft

Eredeti ár: 1 980 Ft
15% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv