Életmód

Meglepő gyógymód szorongás ellen

Világszerte népbetegség a szorongás, ám nemrég egy tanulmányból az derült ki, hogy a hagyományos gyógyszerek mellett felfedeztek egy új módszert a probléma kezelésére.

Az úgynevezett béta-blokkolók csökkentik a vérnyomást, lassítják a szívműködést. Elsősorban szívbántalomban vagy magas vérnyomásban szenvedő betegeknél alkalmazzák, ugyanis csökkentik a szív által kilökött vér mennyiségét és az erek ellenállását, így könnyítik a szív munkáját – megelőzvén egy esetleges szívrohamot. Ilyen fiziológiás okok miatt azonban a béta-blokkolók a szorongás legyőzésében is használatosak, de fontos, hogy más kezelési mód is társuljon a gyógyszerek mellé.

 A szorongás népbetegség

Megközelítőleg 40 millió amerikairól mondható el, hogy „szorongási rendellenességgel” küzd. Ők azok, akik 3-5-ször gyakrabban keresnek fel egy pszichológust vagy pszichiátert a problémájukkal, mint azok a betegek, akik nem szoronganak. Nagy valószínűséggel Magyarországon sem jobbak az arányok, különös tekintettel arra, hogy magyarként híresek vagyunk pesszimizmusunkról. Szorongani pedig még a legoptimálisabb helyzetben is lehet. „Szorongásnak nevezzük azt az állapotot, amikor minden konkrét kiváltó ok nélkül aggódunk, és kerülünk negatív stresszes, úgynevezett distresszes helyzetbe” – mondja dr. Kocsi Anikó, az Oxygen Medical pszichoterapeutája.

Különböző kategóriákat lehet felállítani a szorongásos rendellenességek területén: általános szorongás-szindróma, pánikbetegség, fóbiák, poszt-traumás stressz és mániás tüneteket is felmutató tünetegyüttesek. Sok szorongásos állapot már gyermekkorban, serdülőkorban vagy fiatal felnőttkorban elkezdődik, és kezeletlenül akár életünk végéig is fennáll. A problémák konkrét kiváltó oka nem ismert, de nagy valószínűséggel szerepet játszanak benne mind a genetikai, a biológiai, mind a pszichés és a környezeti tényezők. Azok a személyek, akik az egyik kategóriában diagnosztizáltak, gyakran a másik típus tüneteit is felvonultatják.

 A vérnyomással együtt csökken a szorongás

A szorongás kezelésében szerepet játszanak a szorongásellenes szerek, az antidepresszánsok, sőt a béta-blokkolók is, amelyek eredetileg vérnyomás-csökkentők. A Béta-blokkolók szerepe a pszichiátriai problémák kezelésében című, új-zélandi tanulmány szerint hasznosak lehetnek számos szorongásos állapot kezelésében, főként a nem megfelelő teljesítménnyel kapcsolatos és más szituációs szorongások esetében, különösen, ha már testi tünetek is jelentkeznek. Hasonlóan jól használhatók közepes alkohol-elvonási tünetek kezelésében, de például depresszió esetén még vizsgálatoknak kell igazolniuk a vérnyomáscsökkentők hatékonyságát.

Minden pozitívum ellenére sem szabad csak saját döntés alapján elkezdeni a béta-blokkolók szedését, hiszen egészséges embernél ez azzal a veszéllyel járhat, hogy a pulzus, a szívműködés vészesen lecsökken. Sőt, egyes béta-blokkolók esetében megfigyelték, hogy depressziót váltanak ki, vagyis éppen hogy fokozzák a feszült, szorongó állapotot.

 A megoldás a kombinált terápia

Fontos tudni, hogy a gyógyszerek csupán a tünetek csökkentésében játszanak szerepet, ami természetesen akár életminőség-javulást is jelenthet, de a tartós megoldáshoz szükséges a személyiség formálása, a stressz-kezelés megtanulása. Dr. Kocsi Anikó szerint jó hír, hogy ezek a technikák tanulhatók, és sosem késő szakember segítségét kérni, ha úgy érezzük, hogy egyedül nem tudunk felülkerekedni a problémánkon.

Gyógyszer nélküli megoldások

Számos pszichoterápiás módszer létezik az autogén tréningtől az asszertív tréningig, a kognitív- és viselkedésterápiáktól a relaxációs technikákig. De segíthet a jóga vagy a meditáció is megteremteni a lelki egyensúlyt.

Mivel a stressz az életünk velejárója, nem azt kell elérnünk, hogy ne legyen jelen (hiszen ez lehetetlen is), csupán azt kell megtanulnunk, hogyan élhetünk vele együtt úgy, hogy ne tegyen tönkre. Hiszen a tartós szorongás köztudottan szív- és keringési zavarokhoz, a zsír- és cukorháztartás felborulásához, gyomor- és bélrendszeri betegségekhez vezethet. Ezeket pedig mindig könnyebb megelőzni, mint gyógyítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top