Mosogatógépek
Már 59 890 Ft-tól
Azoknál az embereknél, akik naponta három-négy kávét vagy teát fogyasztottak, 25 százalékkal kisebb volt a kettes típusú, felnőttkorinak is nevezett cukorbetegség megjelenésének valószínűsége, mint azoknál, akik egyáltalán nem vagy csak keveset teáztak, kávéztak.
Rachel Huxley, a Sydneyi Egyetem munkatársa összesen 450 ezer emberre kiterjedt, 18 korábbi vizsgálat eredményeit elemezte.
A metaelemzésbe vont tanulmányok nem tértek ki arra, hogy a vizsgálatban részt vevő emberek milyen egyéb italokat és ételeket fogyasztottak, így az okokat nem tudta megállapítani Huxley csoportja. Feltételezik, hogy az italok antioxidáns összetevői járulnak hozzá az előnyös hatáshoz, mert védik a sejteket a károsodástól.
Legújabb a címlapról:
Anyát vagy apát szereted jobban?
Gyógyszer és kezelés nélkül, a gondolat erejével is meg lehet szüntetni a pusztító fájdalmat. Akár hiszel benne, akár nem.
Azok a gyerekek, akik túl sokat tévéznek, számítógépeznek, az alkoholizmushoz hasonló módon válnak függővé a képernyőtől. Ez pedig akár a kommunikációs készségeiket is tönkreteheti, de az biztos,...
Olyan helyen jártunk, ahol bárki bérelhet magának néhány négyzetméternyi raktárat. Így nem kell a nagyit megkérni, hogy hadd tároljuk a
Ha rájársz a hűtőre, azt a facebookos ismerőseid is megtudják…
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
10 hozzászólás Már 59 890 Ft-tól
Már 961 Ft-tól
Már 8 490 Ft-tól
Amit minden nőnek tudnia kell az emlőrákról
Balazs I. Bodai, Richard A. Zmuda
Online ár: 1683 Ft
Élet a depresszió után - egy sikeres felépülés története
Jules McAllister
Online ár: 2121 Ft