nlc.hu
Életmód
Két emelet gyalog? Azt már nem!

Két emelet gyalog? Azt már nem!

Egy frissen közzétett "állapotfelmérő" közvélemény-kutatás eredményei szerint szinte veszélyes mértékben lusták a britek. Mintegy harmaduk inkább elkésik, minthogy busz után fusson, több mint felük inkább liftezik, mint lépcsőzik, háromnegyedük pedig estére olyan fáradt, hogy már nincs kedve összebújni partnerével.

Nagy-Britannia legnagyobb egészségügyi non-profit szervezete, a Nuffield Health által készített felmérés eredményei szerint aggasztó mértékben lusták a brit állampolgárok – írja az ELTE Társadalomtudományi Karának hírlevele. A több mint 2000 fő megkérdezésével készült reprezentatív kutatás eredményei szerint ugyanis a helyiek többsége módszeresen kerüli még a legegyszerűbb testmozgást is. A megkérdezettek 36 százaléka például inkább elkésik, minthogy a busz után fusson reggelente, 59 százalékuk a munkahelyre érve inkább liftezik, minthogy két emeletet lépcsőzzön. Estére pedig 15 százalékuk már annyira fáradtnak érzi magát, hogy inkább nézi az unalmas tévéműsort, minthogy felálljon csatornát váltani, ha elromlott a távirányító.

Ez a fajta lustaság azonban a kapcsolataikra is hatást gyakorol. A válaszadók 73 százaléka elismerte ugyanis, hogy esténként ritkán van már annyi energiája, hogy lefekvés előtt még összebújjon partnerével. Emellett a felmérésben résztvevő szülők közel kétharmada vallotta be, hogy általában túl fáradt ahhoz, hogy az otthon töltött órákban a gyerekével játsszon. Végül, bár a szigetország kutyakedvelő nemzetként is hírnevet szerzett magának, a válaszadók 52 százaléka mondta, hogy sokszor nyűgnek érzi a kutyasétáltatást.

Glasgowban a leglustábbak

A felmérés szerint a brit városok közül Glasgow lakosai hajlanak leginkább a henyélésre. A helyiek 75 százaléka ugyanis saját bevallása szerint nem mozog eleget.

A tíz leglustább város listáján a skót Glasgow-t Birmingham, Southampton majd London követi. Az előbbi városokban a helyiek 67, a fővárosban 66 százaléka nem végez az ajánlások szerinti gyakorisággal, hetente háromszor testmozgást. Ezek mellett 60 százalék felett van a nem sportolók aránya Bristolban, Leedsben és Newcastleben is, éppen 60 százalék Norwich városában, és 59 százalék Manchesterben. A listát záró Cardiffban, a helyeiknek már „csak” 42 százaléka nem mozog kellő intenzitással.

A magyarok sem sportolnak

Itthon sem sokkal jobb a  helyzet: a Nielsen piackutató cég ez év elején közzétett nemzetközi kutatásának magyar vonatkozása is a testmozgás rendszertelenségére hívta fel a figyelmet. Igaz ugyan, hogy – saját bevallása szerint – a magyarok 93 százaléka végez testmozgást, de ezt ritkán és rendszertelenül teszi. A válaszadók közül csak minden tizedik tornázik, és minden harmadik sétál rendszeresen. A futók aránya 8, az aerobic edzésre járóké és a csapatsportot űzőké 6-6 százalék, míg az úszóké alig 4 százalék.

A GfK Hungária május végén közzétett, a magyarok egészséges életmóddal kapcsolatos attitűdjét vizsgáló kutatás is aggasztó képet festett a magyarok fizikai állapotáról. Bár a felmérés az egészségtudatos vásárlási és étkezési szokásokra fókuszált, de a kutatók rákérdeztek a sportolási szokásokra is. Megállapításaik szerint a magyarok 60 százaléka soha nem sportol, ráadásul ez az arány az alacsonyabb társadalmi rétegekben még magasabb. A kutatás szerint a fizikai kondíció karbantartására a társadalom 2 százalékát kitevő „felső klasszik” réteg, a társadalom 14 százalékát alkotó „befutott értelmiségiek” és a 17 százalékot alkotó „hedonista fiatalok” figyelnek oda a legjobban, de ezeknek is csak egyötöde sportol rendszeresen, 40 százalékuk inkább alkalmanként végez testmozgást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top