Életmód

Életveszélyes méregtelenítés?

Szeretnél végre megszabadulni a szervezetedbe jutott mérgektől? Dicséretes dolog, de csak akkor, ha a kúrával nem ártasz többet magadnak, mint amennyit használsz. Megmutatjuk, mire figyelj.

Ellentmondásos hírek láttak napvilágot Bujtor István betegségének okáról: egy napilap felvetette, hogy az összeomlásban a drasztikus, ellenőrizetlen körülmények között lefolytatott léböjtkúra is szerepet játszhatott. Hogy így volt-e, vagy sem, nem tudhatjuk, amíg orvosai a család kérésére nem nyilatkozhatnak. A hír azonban rátereli a figyelmet arra az eddig sokszor figyelmen kívül hagyott tényre, hogy a méregtelenítésnek vannak olyan fontos szabályai, amelyeket mindenképpen be kell tartani ahhoz, hogy ne sodord veszélybe a szervezetedet.
(Bujtor Istvánnak pedig – az okoktól függetlenül – ezúton is mielőbbi jobbulást kívánunk.)

Léböjt helyett krumpli

„A méregtelenítő kúra nevében is benne van, hogy ennek folyamán mérgek szabadulnak fel – mondja Lugosi Dóra személyi edző, a Nők Lapja Cafe szakértője. – A májban, a zsírszövetben és az egyéb szövetekben elraktározott méreganyagok felszabadulása okozza a böjtkrízis néven ismert tüneteket. Ezek voltaképpen mérgezési tünetek, de egy jól felépített, elővigyázatosan végrehajtott kúra esetén kimerülnek egy kis fejfájásban, gyengeségben, rossz közérzetben, lehangoltságban, amely után, 2-3 nap elteltével valósággal euforikus állapot, megkönnyebbülés következik. Ha viszont a méregtelenítés túlságosan drasztikus, nagyon komoly problémák – például pánikroham vagy allergia – is felléphetnek. Éppen ezért kell nagyon ügyelni a fokozatosságra.”

Életveszélyes méregtelenítés?

 

Szakértőnk a kezdő böjtölőknek azt ajánlja, hogy ne drasztikus léböjtkúrát, hanem egy enyhe méregtelenítést, például alma-, rizs- vagy krumplikúrát válasszanak, és ezt se végezzék 4–7 napnál tovább. A 3 napnál rövidebb méregtelenítés viszont azért nem a legjobb választás, mert ilyenkor alig várjuk ki a böjti krízis végét: jobb, ha adunk még egy kis időt a mérgek kiürülésére.

Érdemes arra is ügyelned, hogy sok folyadékot fogyassz: naponta legalább 2,5–3 litert, ha pedig a böjtöt könnyű testmozgással, például erdei sétával is kiegészíted (ez azért fontos, mert a kilégzéssel és az izzadással is sok méreganyag távozik), vagy melegben böjtölsz, még többet.

Mennyire vagy egészséges?

„Korántsem mindegy az sem – mondja Lugosi Dóra –, hogy milyen kiinduló állapotban vágsz bele a méregtelenítésbe. Könnyű belátni, hogy egy egészséges, sportos fiatal többet bír, mint egy túlsúllyal, netán magas vérnyomással küzdő ember, aki esetleg épp az életmódváltás kezdetének szánja a méregtelenítő kúrát.”

Mielőtt nekikezdenél a böjtölésnek, mindenképp kérd ki orvosod tanácsát
Mielőtt nekikezdenél a böjtölésnek, mindenképp kérd ki orvosod tanácsát

Ha nem vagy biztos magadban, vagy komoly felesleggel, netán krónikus betegséggel küzdesz, mindenképp vizsgáltasd ki magad, mielőtt böjtölni kezdenél, és kérd ki az orvosod tanácsát. Ez utóbbi akkor is hasznos, ha úgy gondolod, nincs baj az egészségeddel.

Kezdőknek az is megoldás lehet, ha hetente egy, rendszeres gyümölcsnapot vezetnek be – természetesen nem ötletszerűen, összevissza, hanem mindig a hét azonos napján. Szintén jó ötlet, ha csoportos, szakember által felügyelt böjtkúrán veszel részt: számos hotelben, vendégházban várják a méregteleníteni vágyókat, akik hozzáértő szakemberek irányítása alatt, folyamatos orvosi felügyelet mellett böjtölhetnek. Ez már csak azért is hasznos, mert a méregtelenítésről rengeteg, esetenként egymásnak ellenmondó információ lát napvilágot. Laikusként, egyedül nem mindig egyszerű kiszűrni az áradatból, mi is való valójában neked, és mi az, amit jobb, ha nem próbálsz ki.

Fő a fokozatosság!

Szakértőnk hozzáteszi: a fokozatosságra is fontos figyelni. A böjtbe ugyanis nem szabad „fejest ugrani”. A méregtelenítést megelőző napokban már ne fogyassz nehéz ételeket, könnyen emészthető fogásokkal, pépekkel készülj fel a szervezet terhelésére. A böjt megtörése is fokozatos legyen, nagyon könnyű ételekkel, kis adagokkal állj vissza a normális étkezésre.

Naponta legalább 2,5-3 liter folyadékot fogyassz
Naponta legalább 2,5–3 liter folyadékot fogyassz

„És még egy fontos tilalom: bizonyos élethelyzetekben, például a terhesség, illetve a szoptatás alatt tilos a méregtelenítő kúra – magyarázza szakértőnk. – Ilyenkor ugyanis a felszabaduló méreganyagok átjuthatnak a magzatba vagy az anyatejen keresztül a baba szervezetébe.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top