Mutasd a kutyád, megmondom, ki vagy!

Kutyát választani olyan, mint barátot vagy házastársat választani. Nem véletlen, hogy ha kutyasétáltatás közben azonos fajtájú ebbel találkozunk, olyan érzésünk támad, mintha valamilyen kötelék fűzne minket a gazdájához. Valahol mélyen, van bennünk valami közös. A fajta megválasztásában mindig tükröződik a gazda személyisége, s később, a nevelés során is azokat a tulajdonságokat erősítjük kutyánkban, amelyek fontosak számunkra.

Ha egy nő póráza végén egy hatalmas dán dog fújtat, azonnal elképzelésünk támad arról, milyen a férfiideálja. Ha egy alacsony, keszeg férfit látunk meg ugyanezen kutya póráza végén loholni, sejthetjük, hogy a gazdi erőteljesen kompenzál. A rosszhírű, erőszakosnak és veszélyesnek ismert kutyafajták férfi tulajdonosairól ösztönösen úgy érezzük, nincsenek birtokában annak a férfias erőnek, amelyet kifelé ilyen görcsösen igyekeznek demonstrálni. Ugyanakkor nincs annál meghatóbb, mint amikor egy férfias férfi az apró kutyafajtákhoz vonzódik: ilyenkor mintha azt fogalmazná meg kutyában, milyen nőre vágyik.

Két határozott egyéniség

Keresztes Ildikó és Gróf Füles

– Az a vicc, hogy ahogy telnek az évek, egyre jobban hasonlítunk a tacskómmal – meséli nevetve Keresztes Ildikó énekesnő. – Már az elején is letagadhatatlan volt a lelki közösség, hiszen mindketten augusztus elején, az Oroszlán csillagjegyben születtünk. Magyarul mindketten uralni akarjuk az egész világot. Füles legfőképpen engem. Múltkor például egy morózus pillanatában leharapta az orromat. Komolyan, úgy beleharapott, hogy eltört a szaglószervem. Dőlt belőle a vér, Lacit, a férjemet úgy kellett felmosni, mert nem bírta nézni. Este volt, a kutya lefeküdt aludni, és Gróf Füles ilyenkor már nem szereti, ha zavarják. Én meg nagy boldogan odahajoltam hozzá jó éjszakat kívánni. Úgy kell nekem! Egyébként igaza van a kutyának, ő nem egy játékmackó, van saját élettere, szokásai, amelyeket kéretik tiszteletben tartani. Az, hogy ilyen őszinte, vad szenvedéllyel hozta tudomásomra, mit érez, teljességgel rá vall. Erdélyből hoztam, tehát székely vér csorog az ereiben, éppúgy, mint az enyémben. Önérzetes, egyenes, meg nem alkuvó lélek. Csak én már bölcsebb vagyok, nem harapok bele gondolkodás nélkül abba, aki zavarja a köreimet. Gyerekkoromban még én is „őszinte ember voltam”. Anyám meséli, hogy munka után elvitt magával a főtérre sütizni, meg málnaszörpöt inni. Egyszer, nagy csalódásunkra zárva volta cukrászda, erre én ott helyben a földre vetettem magam, és követelődzve ordítottam, hogy azonnal nyissák ki! Füles is pont ezt csinálja, ha nem kap jutalomfalatot. Hozzá van szokva, hogy ha hazaérek, rögtön kap valami finomságot. Még csak a lépcsőházban jövök felfelé, már zeng az egész ház, úgy ugat.. Amikor belépek az ajtón, azonnal nekem esik, és azt vakkantja: „Ami jár, az jár!” Hát nincs igaza?

„Lelkizősek vagyunk!”

Hős Gabi és Aramis

Hős Gabi mindenképpen nagy testű, nyugodt kutyát szeretett volna, és amikor kölyköt keresgélt, beleszeretett az argentin dogokba.

– Aramis egyből levett a lábamról a hófehér szőrével, nyugalmával. Érző szívű, mint minden nagy testű kutya, és igazán lelkizős – mosolyog, miközben három argentin dogját eteti kedvenc csemegéjükkel, a szárított malacfüllel. – Aramisszal azért voltak harcaink az elején, de komolyan sosem akart megmérkőzni velem a falkavezérségért. Az első év nehéz volt a kutyaiskolában, rengeteget vitatkoztunk – ő szomorú volt, mert azt hitte, nem szeretem, azért kényszerítem rá a tanulást, én azért szomorkodtam, mert nem ment a közös munka. Úgy mondanám, elbeszéltünk egymás mellett. Aztán rájöttem, a benne élő udvarias „férfira” kellene hatnom, s nem erővel irányítanom. Azóta van tekintélyem, hallgat rám, sosem kell kiabálnom vele. Pontosan érzi a hangulataimat is. Amikor egy szakítás miatt mélyponton voltam, észrevettem, hogy nem játszik a párjával, Borával, ha látja, hogy figyelem őket. Egyébként remekül megvoltak, nagyon szeretik egymást. Gondolkoztam, és arra jutottam, mivel szomorúnak lát, nem akarja, hogy azt lássam, ő vidám, amikor én magam alatt vagyok. Nem volt mit tennem, le kellett ülnöm vele, hogy „megbeszéljük”: engem boldoggá tesz, ha jókedvű, és amúgy sincs semmi baj, minden jól fog alakulni velem is… Megerősítés volt számomra, hogy közvetlenül ezután már nyugodtan játszadozott előttem is Borával. Született egy kölykük, Törpe, de hármuk közül csak Aramis ennyire lelkizős. Ha stresszes vagyok valamiért, Aramisnál azonnal fizikai tünetek jelentkeznek, például gyomorhurutja lesz, és ilyenkor meg kell beszélnem vele, hogy nincs baj. Ettől azonnal jobban lesz. Igazi hülye módjára beülök a kutyaházba beszélgetni vele, abszolút megérti, amit mondok…

„Imádjuk a divatot és az ínyencfalatokat!”

Rozinay Zsanett és Brutus

Rozinay Zsanett kis testű kutyát szeretett volna, ezért választotta Brutust. A mini csivavával két éve élnek együtt, úgy érzi, mintha az eb a kistestvére lenne. A kiskutya igazodik gazdija életritmusához, csillogó szemekkel várja az ajtóban, hogy hazaérjen.

– Csodálatos, ahogy a szemembe néz, amikor beszélek hozzá. Ezzel is bizonyítja, hogy imád és figyel rám – újságolja Zsanett. – Tényleg lehet vele beszélgetni. Ha hozzászólok, válaszol. Sajátos torokhanggal reagál, azt szoktam mondani, angyalhangon morog.

Brutus és Zsanett is nagyon válogatós, akár ételekről, akár öltözködésről van szó.

– Nem eszik meg bármilyen sonkát… Ráadásul, mivel rövidszőrű csivava, ugyanúgy fel kell öltöztetni, mint egy kisgyereket. Nem bohócot akarok belőle csinálni, de miért ne lehetne ő is divatos? – kérdezi a lány, aki azt meséli, hogy kedvence általában ugyanazokat a színeket és mintákat hordja, mint ő. – Brutusnak többféle pulóvere van, az évszakoknak megfelelő divatszínekkel. Extrém hidegre van egy mini snowboardkabátja is.

Zsanett szerint mégsem a divat iránti szenvedélyük a legszembetűnőbb közös vonásuk, hanem az akaratosságuk: nagyon ragaszkodnak a saját tulajdonukhoz. De mindketten nagyon vágynak a törődésre is.

– Brutus állandóan bejön a szobába, körülnéz, hogy megvagyok-e, felugrik az ágyra, az orromra nyom egy puszit, és megy tovább. A legkülönösebb közös tulajdonságunk, hogy mindketten meglepően sokat tudunk enni. Három hónapja hazaérve a vásárlásból, letettem a konyhapult mellé két grillcsirkét. Öt percre átszaladtam a szomszédba, és mire visszaértem, mindenestül megette a csirkéket. Azóta sem tudom, hogyan tüntette el a csontokat…

„Gyűlöljük a hideget, és megbotlunk a saját lábunkban is”

Halász Péter és Marcipán

Hogy kutyánkban a barátot vagy a partnert keressük, arról az állat neme árulkodik. Az azonos nemű négylábúban ideális önmagunkat, az ellenkezőben az ideális partnerünket látjuk viszont. Az eszkimók a szánhúzó ebjeik falkavezérét mindig önmagukról nevezik el. Az, hogy hogyan bánik valaki a kutyájával, információt ad arról, mennyire tudja szeretni azt, aki feltétel nélkül szereti őt.

Halász Péter szerint nem ő választotta Marcipán, hanem az eb választotta őt gazdájának.

– Leginkább a kíváncsi természetünkben hasonlítunk egymásra. A sharpei barátságos és játékos kutya, aki imád új emberekkel találkozni, és én is könnyen ismerkedős típus vagyok. Mindketten ragaszkodunk a saját elképzeléseinkhez, nem könnyű bennünket rávenni arra, amihez nincs kedvünk. Ez főleg télen nehezíti az életünket, mert mindketten utálunk a hidegben sétálni – nevet Péter. Eb és gazdája valamiben külsőleg is hasonlít: nagy, melegbarna szemük, akár a testvéreké. – A környezetünket azzal készítjük ki, hogy nem bírjuk a semmittevést, ezért folyton kell nekünk valami elfoglaltság. Szeretjük a magányt, de igényeljük a törődést. Néha Marcipán ugyanolyan esetlen, mint én. Szerencsére azért én nem esem el a saját cipőfűzőmben, de magamra ismertem a kölyök Marcipánban, amikor hazahoztuk. Kiskorában ugyanis folyton orra esett, mert rálépett a saját hatalmas bőrére, amely még lötyögött rajta.

Rómeó igazi színészkutya!

Bálint András és Rómeó

– Én kutyás ember vagyok! – kezdi Bálint András, merthogy mindig volt kutyája. – Rómeó igazi színész-eb, és nem csak azért, mert egy alomból származik Kulka János kutyájával. Úgy szoktam szerepet tanulni, hogy kimegyek sétálni az erdőbe, vagy a rétre, és hangosan mondom a szöveget. Rómeó minden alkalommal elkísér, szerintem elég komoly repertoár lehet a fejében. A Márai-estem, a Babits-estem, jó néhány Ibsen-dráma… Tulajdonképpen, amit az elmúlt tizenkét évben játszottam, annak a szövegét Rómeó ismeri.

A fent említett eb beszélgetésünk közben okos tekintettel figyeli gazdáját, néha elindul az ajtó felé, jelezve, sokkal jobban élvezné, ha tényleg sétára kerülne a sor, nem csak beszélnénk róla. Bálint András még azt is elmeséli, hogy az idő múlásával mindketten megkomolyodtak, egyre nyugodtabbak lettek.

– Tavaly még, ha kimentem lovagolni, együtt futott a lovakkal. De mostanában nem járunk, én sem bírom úgy a lovaglást, és Rómeó is öreg már ahhoz, hogy annyit szaladjon. Ám ha a feleségem előveszi a lovaglócsizmáját, szinte megőrül. Menne vele, nagyon, de mit tegyünk, ha nem bírják az ízületei?!

„Kutyust szeretnék! Pont ilyet, ha nem harap!”

– Nem fog megharapni? – bizonytalanodik el a fotózás előtt a négyéves Mándoki Zsófi, aztán néhány perc múlva már boldogan játszik Kócival, Martinez Andrea képszerkesztő kolléganőnk kutyájával. Kóci is boldog, végre emberére talált: Zsófi pont úgy lelkesedik a közös játékért, mint ő. – Van a szomszédunkban egy kutya. Ő a Lóri. Olyan a neve, mintha papagáj lenne, pedig kutya – tudom meg Zsófitól, honnan ered az ebek iránti olthatatlan szenvedélye. – Nem jó a kerítés, Lóri pedig utál egyedül lenni a kertben, ezért gyakran kiszökik az utcára. Van, aki fél tőle, de én nem. Szeretek játszani vele.

Mándoki Zsófi Kócival

De persze ennél több szót nem is érdemes vesztegetni a szomszéd ebre, ha itt van most ez a mókás szőrgombóc. Kóciban a bozontos szőre, hatalmas fülei tetszenek Zsófinak. A kislány már régóta szeretne egy saját kutyát, de egyelőre a szülei nem örülnek az ötletnek.

– Talán majd, ha nagyobb leszek, lesz egy ilyen kutyám. Azért pont ilyen, mert hasonlít rám: ő is szeret játszani! – néz nagy komolyan Zsófi.