A rák és a lélek

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
A rák és a lélek kapcsán muszáj egy kis elhatárolódást tenni a dr. Hamer-féle tömegpszichózistól, részben, hogy lehessen még valamiért utálni engem, részben, mert nem szeretném, ha az alábbiak bárkiben is azt a halvány gyanút ébresztenék, hogy dr. Hamer dilije és a pszichoonkológia közt akár csak fogpiszkálónyi hidacska is verhető volna.

A weben közzétett nézetei alapján Hamer állítólagos orvosi végzettségével vagy beszámíthatóságával kapcsolatban valószínűleg sokakban komoly kételyek ébredtek.

Na de honnan is kezdődik a „rák és a lélek” időszámítása? Hát kicsit korábban, mint Hamer hererákja, egészen Galenusig kell visszamennünk, aki már észrevette, hogy a melankolikus nők gyakrabban kapnak mellrákot, mint a szangvinikusok. Nem sorolva fel mindenkit, aki kétezer év alatt hasonló észrevételeket tett, csak megemlítem Lawrence LeShan 1959-es összefoglalóját a témában, ebben kétszáz évre visszamenően annyi orvost talált, akik a rák és a lelki traumák kapcsolatát hangsúlyozták, hogy kifejezett nehézségei voltak annak eldöntésében, kit idézzen, és kit hagyjon ki. Deshaies Gendron angol orvos „Bepillantás a természetbe: a tudomány és a rák gyógyítása” című, Londonban, 1701-ben kiadott könyvében számos esetet vonultat fel annak illusztrálására, hogy az élet tragédiáit miként követi a rákos megbetegedés. 1802-ben vezető angol orvosok a rák megelőzésére és gyógyítására hoztak létre egy társaságot, és fontos kutatási területük volt a rákra hajlamosító személyiség. Walter Hoyle Walshe 1846-ban „A rák természete és gyógyítása” című könyvében azt írta, hogy a rák és a traumák kapcsolata annyira meggyőző, hogy ennek megkérdőjelezése a józan észnek mondana ellent.

A pszichoanalízisből kinövő ún. pszichoszomatikus orvoslás szisztematikus munkába fogott már az 1920–30-as évektől, hogy többek közt a rák és más betegségek lelki okait kutassa. Az 1970-es években indult neki egy új tudomány, a pszicho-neuroimmunológia, amely tudományosan volt képes igazolni az idegrendszer és az immunrendszer kölcsönös kapcsolatát. Ez megteremtette azt a tudományos keretet, amelyben értelmezni lehetett a „rák és a lélek” kutatásának két nagy irányát: miért okoz egyeseknél a lelki trauma és a krónikus stressz rákot, illetve hogyan lehet lelki hatásokkal elősegíteni, támogatni a rákból való gyógyulást. Egyik kérdés vizsgálata sem egyszerű: trauma és stressz szubjektív fogalmak, kire mi hogyan hat, továbbá az emberek a lelki hatásokkal, például a pszichoterápiával szemben is eltérő fogékonyságot mutatnak. A tudomány pedig jobb szereti az egybehangzó dolgokat, a csodákkal nem tud mit kezdeni.




A Krebiozen-sztori

Az eset 1957-ben történt a Kaliforniai Egyetem kórházának onkológiai osztályán. Hősünk Mr. Wright, aki limfoszarkómában szenvedett, s teste tele volt narancs nagyságú daganatokkal. Már mindent végigpróbáltak rajta, hasztalan. Minden orvosi számítás szerint három napja volt az életből. Oxigénsátor alatt feküdt, már csak katéteren keresztül lehetett táplálni. Minderre fittyet hányva Mr. Wright makacsul élni akart, erről nem lehetett sehogy sem lebeszélni. Haldoklása utolsó napjai egybeestek egy gyógyszerkísérlet kezdetével. Akkoriban a Krebiozenhez nagy reményeket fűztek. Mikor Mr. Wright fülébe jutott a hír, hogy a híres Krebiozent éppen azon az osztályon próbálják ki, ahol ő is fekszik, könyörögni kezdett, hogy ő is kaphasson a szerből. Az orvosoknak nem volt szívük megtagadni a haldokló kérését, s Mr. Wright kapott egy Krebiozen-injekciót. Hétfőn, mikor a gyógyszervizsgálatot vezető orvos bement a kórházba, döbbenten pillantotta meg a folyosón sétálgató Mr. Wrightot, amint éppen lelkesen társalog betegtársaival. Daganatainak mérete a hétvége alatt a felére csökkent. Az orvos hirtelen azt gondolta, megtalálták a csodaszert. Ám amikor a többi beteg állapotát ellenőrizte, azoknál semmi pozitív változást nem talált. Mr. Wright azért kapta tovább a szert, és a halál tornácáról visszatérő férfi tíz nap múlva saját kisrepülőgépén távozott otthonába. Mr. Wright két hónapon át tökéletes egészségnek örvendett, ám ekkor a sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy a klinikai vizsgálatok szerint a Krebiozen hatástalan a rák gyógyításában. Mr. Wright súlyos depresszióba zuhant, és testében a daganatok szinte azonnal kifejlődtek. Visszakerült a kórházba. Ekkor az orvos azt mondta reményvesztett betegének, hogy a korábbi Krebiozen-szállítmány a szállítás során hatóanyagában károsodott, de most már van egy új, kétszer hatékonyabb Krebiozen. Mr. Wrightot új remény töltötte el. Pár napig váratták, hogy a hatás fokozódjon, s az „új, még erősebb” szertől Mr. Wright megint szárnyakat kapott és hazarepült. Sajnos hamarosan bejelentették, hogy a Krebiozen hatástalan, és Mr. Wright pár napon belül meghalt. Tanulság?

Az idők során több száz „csodás” gyógyulást írtak le, ki ilyen diétára, ki olyan meditációra gyógyult meg. Amikor kutatók arra voltak kíváncsiak, van-e valami közös a történetekben, egyetlen közös szálra bukkantak: a gyógyulásba vetett erős hitre. A csoda azonban nem önthető mindenki számára elérhető receptbe.

A „képzelet”-terápia

Carl Simonton az 1970-es években radiológus volt, aki rákbetegek sugárkezelésével foglalkozott. Feltűnt neki, hogy azok a betegek jobban gyógyultak, akik tudtak hinni a gyógyulásban. Felesége, Stephanie, motivációkutatással foglalkozó pszichológus volt, így kézenfekvő volt, hogy tőle kérjen segítséget. Motiválni valakit a gyógyulásra nem könnyű feladat, mert valahogy le kell tudni bontani az elvont célt konkrét cselekedetekre. Mivel a rákból való gyógyulás nem áll másból, mint a ráksejtek halálából, Simontonék kigondolták, hogy a páciensekben a gyógyulásba vetett hitet a ráksejtek pusztulásáról és az immunrendszer erejéről alkotott fantáziákkal lehet serkenteni. Első páciensüknél, egy gégerákos férfinál sikerrel alkalmazták azt a módszert, hogy a férfi relaxációban elképzelte, amint immunsejtjei üldözőbe veszik a ráksejteket, és megsemmisítik őket. A beteg meggyógyult, s ez igazolta, hogy a módszer hatásos támogatása lehet más kezeléseknek. Simontonékkal nagyjából egy időben több meditációs és képzeleti képekkel dolgozó terápiát dolgoztak ki, mindegyiket változó sikerrel alkalmazták rákbetegeknél.

David Spiegel és munkatársai 1989-ben számoltak be tízéves követéses vizsgálatuk eredményéről, miszerint az az ötven áttétes, tehát előrehaladott mellrákban szenvedő nő, aki egy éven át önhipnózissal társított fájdalom- és szorongáscsökkentő csoportterápiában vett részt, átlagban kétszer tovább – 36,6 hónapot – élt még, mint az azonos diagnózisú nőkből álló kontrollcsoport. E vizsgálattal a tudományban is szalonképes(ebb) lett a gondolat, hogy a rák pszichoterápiával kezelhető. De azért nem kell rögtön győzelemre gondolni, Spiegel vizsgálatát azóta többször próbálták ízekre szedni kétkedő kutatók, hátha meg lehet cáfolni.

Sajnos nem dúskálunk hasonló vizsgálatokban, de azért tudnék még idézni hasonlókat. Onkológus körökben nem nevezném népszerűnek a „lelki hatás” gondolatát.




A stressz és a rák

Mindenki utálja a patkányokat, pedig rengeteget köszönhetünk nekik, hiszen a kezdetektől fogva ők a stresszkutatás hősei.

A stresszt az emberek azonosítani szokták az élet nehézségeivel és a főnök érkezésével. A stressznek azonban egészen más a hatása, ha kihívásként jelenik meg, és sikeres megküzdéshez vezet, mint ha leküzdhetetlen krónikus stresszként hat. Egy patkánykísérlet remekül demonstrálja a stressz dimenzióit. Tumorsejtet ültettek be patkányokba, majd három csapatot képeztek belőlük. Az egyik csoport állandó áramütéseket kapott, amelyeket az állatok nem tudtak elkerülni. Közülük 73% rákos lett. A második csoportot nem érte stressz. Közülük 46% lett rákos. A harmadik csoportot érték áramütések, de a patkányok ezt ki tudták kapcsolni. Közülük csak 37% lett rákos. Vagyis nem azok jártak jobban, akik nyugiban élhettek, hanem azok, akik sikeresen megküzdhettek. Hajszálra ugyanezt kapta Steven Greer és csapata mellrákos nőknél: akiket küzdőszellemet mutattak, sokkal tovább éltek.

Na, vajon miért?

A két agyfélteke eltérően befolyásolja az immunrendszer működését. A „vidám” bal féltekénk serkenti az immunaktivitást, míg a „negatív” jobb féltekénk gátolja. A stresszel való sikeres megküzdés fokozott bal féltekei aktivitással, míg a krónikus stresszre kialakuló ún. „tanult tehetetlenség” állapota fokozott jobb féltekei aktivitással jár.

Richard Davidson és munkatársai 2003-ban bizonyították, hogy egy aktív meditációval végzett gyakorlat után a bal félteke fokozottan aktívvá vált, és ezzel együtt nőtt az immunrendszer aktivitása is.

A lelki működések komoly hatással vannak a rákos megbetegedések kialakulására, illetve a rákból való felgyógyulásra. De totális félrevezetés azt állítani, hogy a trauma és a stressz volna a rák egyértelmű oka, és hogy a rákból csak pszichés technikákkal fel lehet gyógyulni. Ha csak arra gondolunk, hogy a mellrák, a vastagbélrák és a prosztatarák gyakorisága délről északra haladva – a fokozódó D-vitamin-hiány miatt – háromszorosára növekszik, máris láthatjuk, hogy jól megragadható „lelketlen” tényezők meghatározó szerepet játszanak a rák kialakulásában.

Kapcsolódó szakirodalom:

1. Carlson, J. C. – Fitzgerald, L. W. – Keller Jr., R. W. – Glick, S. D.: Lateralized changes in prefrontal cortical dopamine activity induced by controllable and uncontrollable stress in the rat. Brain Res., 1993, 630: 178–187.
2. Davidson, R. J. – Kabat-Zinn, J. – Schumacher, J. – Rosenkranz, M. – Muller, D. – Santorelli, S. F. – Urbanowski, F. – Harrington, A. – Bonus, K. – Sheridan, J. F.: Alterations in brain and immune function produced by mindfulness meditation. Psychosom. Med., 2003, 65(4): 564–70.
3. Greer, S. – Morris, T. – Pettingale, K. W. – Haybittle, J. L.: Psychological response to breast cancer and 15-year outcome. Lancet, 1990, 335: 49–50.
4. LeShan, L.: Cancer as a Turning Point. EP Dutton, New York, 1989.
5. Shea, J. D.: Suggestion, placebo, and expectation. Immune effects and other bodily change. In: Schumaker, John F. (ed.): Human suggestibility. Advances in theory, research and application. Routledge, New York, London, 1991, pp. 253–276.
6. Simonton, O. C. – Matthews-Simonton, S. – Creighton, J. L.: A gyógyító képzelet. Egészségforrás, Budapest, 1990.
7. Spiegel, D. – Bloom, J. R. – Kraemer, H. C. – Gottheil, E.: Effect of psychosocial treatment on survival of patients with metastatic breast cancer. Lancet, 1989, 2(8668): 888–91.
8. Szendi Gábor: Pszichoneuro-endokrinológia – onkopszichológiai vonatkozások. In: Riskó Á. – Horti J. (szerk.): Onkopszichológia a gyakorlatban. Medicina, Budapest, 2006, 54–67. o.
9. Visintainer, M. A. – Volpicelli, J. R. – Seligman, M. E. P.: Tumor rejection in rats after inescapable or escapable shock. Science, 1982, 216: 437–439.
10. Wittling, W.: Brain asymmetry in the control of autonomic-physiologic activity. In: Davidson, R. J. – Hugdahl, K. (eds.): Brain asymmetry. The MIT Press Cambridge, Massachusetts, London, England, 1995.

Kapcsolódó cikkünk:

Egyél a rák ellen!

Kapcsolódó oldalak:

Rákbetegség.lap.hu

Stressz.lap.hu

Daganat.lap.hu

Olvass tovább

Hozzászólások