Életmód

Egy friss kutatás a koleszterinrõl

Egy hazai felmérés nemrégiben fényt derített arra, hogy mennyit tudunk egy olyan betegségrõl, amely a teljes népesség 60 százalékát érinti: a magas koleszterinszintrõl.




A Magyar Szív Egyesület a fentihez nagyon hasonló nemzetközi statisztika alapján indította el nagyszabású kutatását a magas koleszterinszintről.
A Gfk Hungária által végzett felmérésből az derült ki, hogy a vérnyomásról és a vércukorról sokkal többet tudunk általában, mint a koleszterinről. Az emberek például mindössze 7 százaléka van tisztában azzal, hogy a koleszterinszint normálértéke 5 mmol/liter alatt van. Saját koleszterinszintjét mindössze minden negyedik ember tudja megmondani.

Felmerül a kérdés, hogy miért tehetjük meg, hogy nem foglalkozunk a koleszterinnel. A válasz az, hogy semmi testi tünete nincs a magas koleszterinszintnek – erről azonban a lakosságnak még a fele sem tud. Ez pedig azért veszélyes, mert a tartósan magas koleszterinszint szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezethet.













Reménykeltő tény, hogy 10-ből 9 ember megjelölte a megfelelő táplálkozást, és 10-ből 6 ember a mozgást, mint két módot, amivel megelőzhető és csökkenthető a magas koleszterinszint.



Először tehát érdemes megméretni koleszterinszintünket egy vérvizsgálat alkalmával, aztán pedig elindulni egy egészséges életmód irányába. És ezt nem csak azért, hogy a mostani statisztikán javítsunk.

www.koleszterinszint.hu





Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top