Életmód

Éltetõ, gyógyító prána

A prána életerõ, amely áthatja az univerzumot. Nélküle nem lenne sem élet, sem egészség. Öntudatlanul vesszük magunkhoz, de bárki képes vele gyógyítani is, aki vállalja, hogy beavatottá válik, és megtanulja, hogyan adja át másoknak.
A keleti nyelvek különbözőképpen nevezik azt az energiát, amely szüntelenül kering bennünk és körülöttünk, és amely nemcsak testünket, de az egész világegyetemet átjárja. A kínaiak csinek, a japánok kínek, a hinduk pedig pránának hívják ezt a mindent átható kozmikus energiát. A prána tehát maga az életerő, ami életben tart minket. Folyamatosan és öntudatlanul vesszük magunkhoz a levegő, a napfény és a föld energiájának befogadásával és átalakításával. Láthatatlan energiaközpontjainkon, a csakráinkon keresztül jut testünkbe, majd olyan finom rezgésekké alakítjuk át, ami fizikai és energiatestünk helyes működéséhez szükséges. A szervezetünkbe vitt prána a testet behálózó, szabad szemmel ugyancsak nem látható energiavezetékeken, a nadikon keresztül áramlik, amelyek az idegeknél és ereknél sokkal sűrűbben szövik át testünk minden pontját. Az ősi tibeti szövegek szerint 350 000 nadi biztosítja, hogy az éltető energia minden sejtünkhöz eljusson.



Pránagyógyítás – az energia tudatos irányítása

Ha testi, lelki és szellemi szinten kiegyensúlyozottan élünk, akkor a prána a nadikon keresztül akadálytalanul áramlik. Ha azonban bármelyik szinten problémánk van, a nadik beszűkülnek vagy elzáródnak, és szervezetünkbe nem jut elég prána. Energetikai blokkok jönnek létre, amelyek a kiváltó ok tartós fennállása esetén idővel betegséghez vezetnek. Ezek a blokkok gátolják az energia szabad áramlását, így bizonyos szervekben energiahiány, míg máshol energiatöbblet alakul ki. Mint minden energetikai kezelés, a pránagyógyítás vagy „pránanadi” is az egyensúly helyreállítására törekszik az energia tudatos és hatékony irányításán keresztül. A prána tehát gyógyítás céljából másoknak átadható, szabad áramlásának biztosításával pedig elérhető, hogy az éltető erő a beteg testének összes sejtjéhez újra eljusson, és ezzel szervezetének öngyógyító folyamatai felgyorsulhassanak. A pránanadi holisztikus módszer, így az egész szervezet energiaharmonizációja elérhető vele. Már a konkrét betegségtünetek megjelenése előtt hatékonyan kezelhető a kialakult energetikai zavar, bármi okozta is azt. Mindez azt jelenti, hogy a prána tudatos átadása nemcsak gyógyításra, hanem megelőzésre, az egészség fenntartására is alkalmas. Technikáit néhány alkalom alatt bárki elsajátíthatja, aki átlagos intelligenciaszinttel és koncentrációs képességgel rendelkezik. Ezt követően a jelölt egy mester által történő avatási szertartáson esik át, és ezzel képessé válik önmaga és mások energetikai kezelésére.

A beavatás – önként vállalt szellemi fejlődés

A pránagyógyítást nem lehet könyvből megtanulni. Az ősi tibeti hagyományoknak megfelelően avatott mesterek hangolnak rá azokra a finomabb energiákra, amelyeken keresztül képesek leszünk kapcsolatba lépni az erőkkel, amelyek minden létsíkon hatnak. Ezek a finom energiák a szeretetből táplálkoznak, annak tiszta ereje élteti és működteti őket, mint ahogy energiával gyógyítani is csak teljes odaadással, önzetlenséggel és szeretettel lehet. A beavatás során a nadik megtisztulnak minden méreganyagtól, negatív tudattartalomtól, kellemetlen pszichikai állapottól, és finom energiákkal töltődnek fel. Ez a megtisztulás a tanítványt testi, lelki és szellemi síkon adott állapotához képest egy magasabb rezgésszintre emeli, ami nagy lépés a teljességhez vezető tudati fejlődése útján. A beavatás egyfajta kimondatlan szövetség mester és tanítványa között. A mester megadja a lehetőséget a magasabb szellemi szintre emelkedésre, és megajándékozza tanítványát a bizalmával, hogy ennek elérésére képesnek tartja. A tanítvány pedig átérzi ennek felelősségét, él a kapott lehetőséggel, és türelemmel végigjárja a neki szánt utat. Egyre tudatosabban él, és megismeri önmagát, hogy másokon segíthessen. Tapasztalatokat gyűjt, érzékel, rendszerez és következtet, miközben egyre bölcsebbé, figyelmesebbé, elfogadóbbá és pozitívabbá válik. A pránagyógyítás tehát nem pusztán technikák elsajátítását jelenti, hanem egyben a prána alapelvének megértését, befogadását és a tudatos fejlődés vállalását is. Ehhez idő és gyakorlás kell – kinek több, kinek kevesebb attól függően, hogy éppen hol tart szellemi útján.

Szelíd gyógymód – lépésről lépésre

A több ezer éves pránanadit egy német származású tudós ismertette meg a nyugati világgal 16 éves tibeti képzése után. Magyarországon 1992 óta ismert, mára több mint 50 000-en kaptak beavatást. A pránagyógyítás több lépésben sajátítható el, minden fokozat külön avatási szertartással végződik. Mindenki a saját tempójában halad, és addig a lépcsőig jut el, amelynek befogadására készen áll. A gyógyítás menete minden fokozat esetén az aura állapotának felmérésével kezdődik, amit az érintett terület megtisztítása, végül pedig friss energiával ellátása követ.

A prána gyógyító hatása

A pránanadi minden életfolyamatunkat pozitívan befolyásolja. Fizikai szinten elősegíti a beteg gyógyulását, gyorsítja a regenerációt, javítja az anyagcserét és enyhíti a fájdalmat. A lélek szintjén segít a félelem, a harag, a depresszió, a kétely, az aggodalom, a kimerültség és egyéb problémák leküzdésében. Hatására könnyebben vesszük a fizikai nehézségeket és a lelki megterhelést, erősebbé és kreatívabbá válunk. Segít továbbá az önismeretben, személyiségünk fejlődésében és a másokhoz való viszonyulásunk javulásában.

Legújabb a címlapról:

Rétesek vasárnapi ebédre

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Súlyzózz vacsora közben!

Egy elmés feltaláló keresztezte a kézisúlyzót az evőeszközzel. Minimum érdekes ötlet...

Miért félünk akkor is, ha nem kéne?

Megfigyelnek, követnek? A munkahelyeden összebeszélnek a hátad mögött? Ezekkel a félelmeiddel nem vagy egyedül. De mi értelmük?

Tiltott szerekkel diétáztattak magánklinikákon

Ki tudja, hányan szedik még mindig azokat a halálos mellékhatású diétás pirulákat, amelyeket több magánklinikán maguk az orvosok adtak az álomalakra sóvárgó pácienseknek.

650 kalóriányit nassolunk munka közben

Egy csoki a büfében a kávé mellé, néhány szem chips a kollégától, délután meg egy zacskó keksz, csak mert olyan nehezen telik le a munkaidő. Nálad is hasonló a helyzet egy átlagos munkanapon?

Hirdetés Valentin 2012

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »


Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

 

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás: 2012-02-16

"Figyelj rám, mintha jel volnék!"
Németh Attila, Moretti Magdolna :
Online ár:
6 480 Ft

Eredeti ár: 7 200 Ft
10% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv