Életmód

Hány éves vagy valójában?

Az igazolványban szereplõ kor nem mindig egyezik biológiai életkorunkkal. A biológiai életkor a szervezet funkcionális állapotának jellemzésére szolgál, vagyis hogy menyire „használódtunk” el.





Ezt a valóságos állapotot mérni is lehet, majd az eredmények birtokában különféle technikákkal lassíthatjuk, és a kellő odafigyeléssel visszafordíthatjuk a nem kívánatos folyamatokat.

A bio-agingről, azaz a biológiai kor megállapításának fontosságáról Dr. Eisler Olga neuro-pszichiáter adott tájékoztatást.


Az Anti Aging Medicina – Mi a teendő, ha megismertük biológiai korunkat?

Általánosan elterjedt (tév)hit, hogy a szervezet lassú leépülése az előrehaladott kor velejárója. Bár az Anti Aging Medicinát a 40 felettiek személyre szabott, fizikai és mentális tréningjének lehet nevezni, amely az emberi méltóságot megőrző életet biztosít az élet harmadik harmadában is, nyugaton már megfigyelhető a szemléletváltás, és a betegségektől mentes időskorra való felkészülést egyre fiatalabb korban kezdik el az emberek.
Az Anti-Aging Medicina, vagyis – ahogy Magyarországon elterjedőben van – a kor kontroll egészségvédő szolgáltatásai már egy éve utolérhető hazánkban is. Az Anti Aging Medicina komplex módon képes beavatkozni az öregedés lassításába és visszafordításába, előtérbe helyezve a preventív orvoslást és az életmód változtatást elősegítő technikákat.





A Kor Kontroll a legapróbb részletekre kiterjedő állapotfelméréssel, a biológiai életkornak a BioAging módszerrel való felmérésével kezdődik, szükség esetén ezt egészítik ki a hagyományos szűrővizsgálatokkal. A BioAging vizsgálat több tényezőre kiterjed, ilyen például az agyi funkciók (reakció sebesség, a figyelem, a rövid távú memória), a légzés (vitálkapacitás, forszírozott kilégzési kapacitás), a hallás (legmagasabb hallható hang) és a mozgás szervek funkcionális állapotának (izomerő, gerinc flexibilitás) vizsgálata. A BioAging program a kapott adatok segítségével statisztikailag értékeli az öröklött adottságokat, a saját korábbi betegség történetet, a sportolási szokásokat, de a szervezet biokémiai és hormonális állapotának az élettartamra kifejtett hatásait is, sőt, az úgynevezett oxidatív stresszt is, vagyis hogy mennyire vagyunk védettek az oxidatív hatású szabad gyökökkel szemben. Ez utóbbi az öregedés egyik legfontosabb alapmechanizmusa, és megfelelően adagolt antioxidánsokkal ellensúlyozható – ha tudjuk, hogy az ellensúlyozás szükséges. E részletes vizsgálat alapján dönti el az orvos, milyen programok, terápiák szükségesek a negatív folyamatok megállításához, visszafordításához. A programhoz tartozhat a dietetikussal, kozmetikussal, gyógytornásszal, személyi edzővel, esetlegesen más orvosokkal, pl. ha a külső komoly gondot jelent a páciensnek, akkor plasztikai sebésszel való konzultáció is.







Miért öregszünk?


Az öregedésnek két fő okára mutat rá az orvostudomány. Az egyik az öröklött tényező, a „hozott” genetikai hajlam. Az, akiknek a családjában sok az egészséges idős ember, jobb eséllyel indul az életben, mint akinek a rokonai nem élnek meg magas kort. A genetikai meghatározottság az élettartam 15-30 százalékáért felelős. A másik ok a hosszú távon folytatott életmód. Amennyiben energiaforrásainkat állandó jelleggel túlpörgetjük, a maximumon élünk, a stressz a mindennapjainkhoz tartozik, az jelentős mértékben rontja fizikai és lelki állapotunkat, így gyorsítja az öregedést. Azoknak, akik veszélyesen élnek – például dohányoznak, nem megfelelően táplálkoznak vagy sokat idegeskednek – nem csak a korai ráncoktól és a plusz kilóktól kell tartaniuk, hanem életminőségük romlására és élethosszuk lerövidülésére is számíthatnak.







Kik a veszélyeztettek, kinek érdemes elvégeznie a kor kontroll vizsgálatot?


Az iskolázottság jelentősen befolyásolhatja az életminőséget, de rendkívül sokat jelent a tenni akarás és a tájékozottság is. A nők a tapasztalat szerint „napra készen” tájékozottak az egészség fenntartásával kapcsolatos legújabb ismeretekről, és elszántabban igyekeznek az egészséges életmód elemeit az életükben alkalmazni. A férfiak ezzel szemben többnyire csak a nőkön keresztül, az ő hatásukra képesek a változtatásokra, még akkor is, ha az egészségromlás jelei már egyértelműek.

Hazánkban különösen nagy veszélynek vannak kitéve a 45-55 éves közötti férfiak. Ezért hoztuk létre a „Védett férfiak” programot, melyben az ide tartozó korosztálynak ingyenesen végezzük el a biológiai életkor felmérését. Így megismerhetik testi és szellemi állapotuk erősségeit és gyengeségeit, és még idejében megtehetik a szükséges lépéseket a kedvezőtlen folyamatok visszafordítására. Ebben a programban főszerep jut a nőknek, hiszen az erősebb nem többsége csak akkor megy orvoshoz, ha „viszik” őket.



Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top