A próbaidő – tények és tévhitek

A próbaidő személyi adatai

Oszlassuk el a próbaidőhöz tapadó félreértéseket, és lássuk a tényeket! A próbaidő a munkaszerződés egyik kötelező eleme, de “nem annyira”, mint a munkakör megnevezése, a munkavégzés helye, illetve a fizetés (ez a három a legkötelezőbb a kötelezők között). Amennyiben a munkaadó szándékosan vagy feledékenységből, a potenciális alkalmazott pedig lányos zavarában nem tesz lépéseket a próbaidő hosszának rögzítésére, úgy a Munka Törvénykönyve (Mt.) szerinti 30 nap lép érvénybe. Ennél rövidebb nem, hosszabb viszont lehet, na de nem a végtelenségig: max 90 napig, vagyis három hónapig.

Mire jó ez az egész? Hát csak arra, hogy a próbaidő alatt bármelyik fél indoklás nélkül felmondhat, méghozzá azonnali hatállyal. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bimbódzó kapcsolatotok tizedik napján – ha úgy érzed, hogy elérkezett az az idő, amikor már nemhogy fejlődni, inkább romlani fog a közöttetek lévő viszony, és ezt az elhidegülést már semmi sem állíthatja meg, remény legfeljebb arra van, hogy még időben, a kölcsönös gyűlölködés és vádaskodás előtt vegyetek könnyes búcsút egymástól – megteheted azt, hogy reggel, beérkezvén az elmúlt gyönyörű napok színhelyére, illatos levélkében megfogalmazhatod, hogy “A mai nappal, próbaidőn belül, meg kívánom szüntetni munkaviszonyomat”. És ha a célszemély átvette a papirost, továbbá rendeztétek kapcsolatotok pénzügyi és adminisztratív részét, már távozhatsz is a tett színhelyéről. A másik fél természetesen ugyanilyen jogokkal rendelkezik a próbaidő utolsó napjáig.

Tévhitek

Egészen biztos, hogy van valahol egy sötétben bújkáló ellenforradalmár, aki röpiratokon terjeszti a rémmeséjét, mert különben nem találkoztunk volna vele a legkülönbözőbb munkahelyeken.

Vajon meghosszabbítják?

• Egyes számú tévhit: a próbaidőt meg kell hosszabítani. A próbaidő leteltéhez közeledve alkalmazottak tömkelege indul havi rendes vándorlására a munkaügyi osztály vagy a főnök irodája felé (menetközben verbálisan megkörnyékezve a titkárnőt), és előterjesztik azt a kérdést-kérést, hogy “nemsokára lejár a próbaidő, meg fogják hosszabbítani a munkaviszonyomat?”. Ennél csak az a rosszabb, amikor magukba fojtják gyötrelmeiket, és az esetlegesen jóindulatú főnök nem bírja kitalálni, hogy a harmadik hónap vége felé miért oly idegbeteg mindegyik beosztottja, miért keresik a tekintetét, miért rezzennek össze várakozásteljesen, valahányszor feltűnik a folyosó végén a személyügyi osztály valamelyik alkalmazottjának kósza árnya. 

A félreértés ott leledzik, hogy a munkaviszonyt, a munkaszerződést az Mt. értelmében NEM KELL meghosszabbítani! Vagyis egyik felet sem lehet kötelezni arra, hogy a próbaidő lejárta után meghosszabítsa a munkaszerződést. Természetesen a határozott idejű szerződés más dolog, de ott meg nem a próbaidő játszik, hanem az a bizonyos “határozott idő” végső határideje.

• Kettes számú tévhit: a próbaidőért nem jár fizetés. Ezt a tévhitet kizsigerelésre aktív hajlandóságot mutató főnökök szokták terjeszteni olyan munkavállalóknak, akik az átlagnál is kiszolgáltatottabbak, például azért, mert már hónapok óta keresnek állást, vagy mert nőként, mondjuk gyesről visszatérve tökéletesen reménytelennek érzik azt, hogy valaha újra dolgozhassanak, ergo pénzt kereshessenek. A próbaidő a munkaviszony része, így természetesen JÁR érte fizetés, bármennyi ideig tartson is. Ez egyébként ritkábban előforduló tévhit, az aljasított verziója viszont annál gyakoribb: e szerint az áldozatnak folyamatos “próbanapra” kell bemennie munkát végezni, hogy teszteljék a munkavégzését. A “próbanap” szinte sohasem tart 1-3 hónapig, így kerülve el a látszatát is annak, hogy munkaviszonyon belüli normális próbaidőről lenne szó… Ezzel szemben az akár csak egy napos, érdemi munkavégzésért is kötelező fizetést adni, vagyis a próbanap ürügyén végzett kifizetetlen munka nem törvényes. (Legyen szó akár nehéz fizikai munkáról, vagy csak arról, hogy – lévén mindenki szabin vagy betegállományban – 6-8 órán át csak “vigyázni kell az irodára”, és felvenni néhány telefont…)

Miért szeretjük, avagy hogy is van ez a kétélű fegyverrel

A próbaidőnek jó és rossz oldalai egyaránt vannak, ebben hasonlít például az időjárásra. Mert ugye az eső nagyon rossz, ha az ember épp most lépett ki a fodrásztól, na de ha virul a kiskertje, akkor rögtön áldja. A próbaidő is valami ilyesmi: amilyen hasznos, olyan veszélyes jószág. Mindkét fél számára egyfajta biztosíték: lehetőség arra, hogy felmérje a másikat, eldöntse, akar-e vele együtt dolgozni, erre van-e szüksége, megfelel-e a számára. A munkaadó teszteli, hogy bírja-e a munkát és be tud-e illeszkedni a csapatba az új munkatárs, az alkalmazott viszont azt méri fel, valóban erre számított-e, amikor az interjún beszélgettek: stimmel-e a fizetés, a munkakörülmények, a feladatok, mindez arányban áll-e egymással – illetve van-e reménye rövid időn belül ennél is jobb lehetőséget találni.

A hátrányok: a munkaadó félelmei között első helyen vagy az szerepel, hogy az alkalmazott afféle új seprő mintájára csak az első időszakban “seper jól”, aztán majd átmegy “lassú víz partot mos”-ba, és csak a fizetésemelés-követelései fognak kihallatszani, nem pedig a megterhelő munka miatti hangos zihálása. A másik félelem: kiderült, hogy megtalálták az évszázad legjobb munkatársát, főleg a bérszínvonalhoz viszonyítva – le is lép a 89. napon… A dolgozók többnyire attól tartanak, hogy a három hónapos próbaidő épp arra szolgál, hogy elküldjék őket az utolsó napon, felmondási idő nélkül, viszont egy újabb “lyukkal” az önéletrajzukban.

Próbaidő alatt

A fegyver két éle tehát megvolna, a kérdés az, hogy hogyan fordíthatnánk ezt a magunk javára anélkül, hogy menet közben véletlenül harakirit követnénk el. A “teljes erőbedobással” történő munkavégzés nem csupán fizikai károsodást okozhat, hanem távlati hatásai sem túl szerencsések. Ha a próbaidő alatt erődön felül teljesítesz, korlátozás nélkül vállalod az esetleg el sem várt túlórákat, ha mindent elkövetsz azért, hogy átlagos képességeidnél többet végezz el adott idő alatt, előbb-utóbb lemerülsz, mint az elem. Ráadásul a főnökeid ehhez a teljesítményhez fogják viszonyítani mindenkor a képességeidet, ergo amikor végre letelik a próbaidő, azzal fogsz szembesülni, hogy nemhogy nem lazíthatsz, de még az átlagosan jó munkavégzésed is csalódást okoz. És nemcsak a mennyiségről van szó, hanem a pszichés következményekről is: ha te vagy az, aki 1-3 hónapon át sohasem tiltakozik a túlóra vagy a munkakörhöz nem tartozó pluszfeladatok ellen, akkor a leterheltség mellett bezárod magad abba a skatulyába, mely szerint “erre a kis mulyára bármit rá lehet tolni”.

Lehetőleg kiegyensúlyozottan dolgozz!

A próbaidő alatt tehát lelkesen, érdeklődve, és képességeidenk megfelelően, lehetőleg kiegyensúlyozottan dolgozz. Az első pár héten – valószínűleg – nem várják el tőled, hogy a maximumot teljesítsd, hiszen nem ismered a kollégákat, a munkakörülményeket, a házi ritmust, a papírformával esetleg ellentmondóan kialakult rutinokat (pl a hierarchia, munkamegosztás tekintetében), stb.
A jó színvonalú munkavégzés mellett figyelj arra, hogy megfelel-e neked ez a hely, tetszik-e a munka és az emberek. Ha van rá lehetőséged, ne hagyd függőben az álláskeresésedet, de figyelj rá, hogy ez a lehető legdiszkrétebben történjen. Bármennyire igyekszel is, az első pár hétben nem fogod tudni megismerni a főnöködet, hogy ráérezhess, megfelelsz-e neki, lehet, hogy a bűbáj mosoly mögött őszinte elégedettség, vagy éppen frissen kialakult tömény ellenszenv lapul, így ne legyen lelkifurdalásod azért, mert nem függeszted fel azonnal az álláskeresésedet. A próbaidő alatti diszkrét nézelődés azért is roppant egészséges, mert ilyenkor a jelentkezők “kivirulnak”. Munkaviszonyban lévén, nyugodtabb vagy, nem látszik rajta a csontig ható idegesség (“mi lesz, ha nem felelek meg”), ráadásul jobb tárgyalási pozícióból indulsz, hiszen a másik munkaadó tudja, hogy nem egyszerűen elcsábítania, hanem átcsábítania kell.

Próbaidő alatti munkaviszony-megszüntetés
 

Bár azonnali hatállyal kiléphetsz, a jószomszédi viszony megőrzése érdekében érdemes legalább egy-két nappal korábban közölni a rossz hírt a céggel, mint amikortól végleg el akarod hagyni őket. Később még jól jöhet, ha úgy emlékeznek vissza rád, hogy fair módon jártál el, és tisztességesen befejezted a függőben lévő dolgaidat.
A próbaidőn belüli felmondást egyébként el kell fogadnia a másik félnek, nem tehet ellene semmit, nem kötheti ki, hogy akár csak még egy napig is dolgoznod kell. Az időarányos fizetés természetesen jár, abban az esetben is, ha a munkaadó kívánja megvonni tőled becses társaságát.
Ha ő mond fel, legfeljebb a szép szó használhat, jogi lehetőségeid nincsenek, szíve joga, hogy konkrét, kézzelfogható ok miatt, vagy akár csak a “megérzésére hagyatkozva” úgy döntsön, hogy nem egészíti ki a karmátok egymást. Bár nem köteles indokolni, miért küld el, “minden mindegy” alapon, és valódi tudásvágyból is nyugodtan megkérdezheted, hogy mi volt veled a probléma, mi az, amiben nem feleltél meg. Ilyenkor már kár magyarázkodni (ha például felsorolja, szerinte mit csináltál rosszul), inkább arra koncentrálj, ha nincs is igaza, mivel váltottad ki ezt a véleményt – később hasznosítani tudod az itt tapasztaltakat, leendő munkahelyen és a “Szűklátókörű döntéshozók” című tanulmányodban egyaránt.

Ja, és ha minden meggyőzőképességét bevetve előadja, hogy milyen hibákat követtél el, és erre hivatkozva nem akar kifizetni, gondold végig, hogy tényleg okoztál-e valamilyen konkrét, kézzelfogható kárt a cégnek, vagy csak hadovál. Ha ugyanis semmi ilyet nem tettél, valószínű, hogy szimplán le akarja nyúlni a fizudat, abban bízva, hogy elég meggyőzően tudja előadni a “maga pocsékul teljesített” című magánszámát. Ebben az esetben kérdezz vissza, milyen károkat okoztál, és jogi eljárást akar-e indítani. A károkozást egyébként (szintén a jó öreg Mt. szerint) neki kell bizonyítania. Ha erre nem képes, legyen szíves kifizetni az időarányos béredet.