Az vagy, amit megeszel

Budapest legismertebb biopiacán, a Marcibányi téren szemerkél az eső. Kényelmetlen, hogy nincs tető a fejünk a felett, de ez láthatóan nem zavar senkit. Itt szinte kizárólag azok az őstermelők árulják portékáikat, akik igazolni tudják, hogy nem használnak vegyszereket.

Aki először látogat ide, annak nagy élmény többször végigsétálni az árusok között. Nézelődni, hallgatni az olykor meglepő párbeszédeket. Bevallom, összerezzentünk, amikor a lila mackónadrágos, katonazubbonyt, sárga sálat és piros sipkát viselő öregúr elénk ugrott, egyik kezében egy maréknyi zöld levéllel, a másikban hatalmas sárgarépával.

– Kóstolja meg! Rágjon tyúkhúrt! Ez a hosszú élet titka! Látja, milyen vén vagyok? És milyen egészséges? – rikkantotta, majd kotkodácsolt. Könyökei, akár egy vén kotlós szárnyai, mozogtak, majd a földig hajolt. Hogy nem fáj a dereka, azt kissé halkabban mondta, aztán karon ragadott, majd fölsorolta az összes vitamin nevét, és vállon veregetett a répával. Ki tudja, még milyen bohókás mozdulatokra ragadtatta volna magát, ha a mellette búzafüvet áruló fiatalabb férfi rá nem kiabál: „Hé, öreg, vevője van!”

Odébb, egy jókora standon hatalmas retkek és tökök mellett egy ládában lándzsás útifű, ruccola zöldellt. Egy nercbundás nő éppen kóstolót tartott, majd tanácsot kért a saláta elkészítéséhez. Néztük és hallgattuk vagy hatan. Invitáltak bennünket is, magyarázták, hogy biofüvek ezek, nem láttak permetet, műtrágya sincs azon a vidéken már évtizede, ahonnan hozták, de engem jobban érdekelt a fejkendős vidéki asszony suttogása, hogy mit mond fővárosba szakadt lányának.

– Ne hidd el ezeket, kislyányom. Megéltem a hetvenet, de ezeket soha nem vetették, nem aratták, nőttek maguktól is, alig győztük irtani. No meg magot honnan szereznének?
Megállunk kollégámmal a sajtos pultja előtt. Nézzük a középkorú asszonyt. Hófehér köpenyében kóstoltat, majd szeli a natúr, a csalános kecskesajtot, mér, közben üdvözöl egy-egy törzsvásárlót. Azt, hogy a biosajtokat kínáló Jófalusi Mihályné a fényképész-mesterséget hét éve fölcserélte kecsketartásra és sajtkészítésre, csak később tudjuk meg.

– A családi vállalkozásunkban hetven kecskét tartunk. Magunk gondozzuk, legeltetjük, fejjük őket. A sajtot is mi készítjük. Az csak természetes, hogy a saját termesztésű biofűszerekkel. Csak így tudom garantálni a vevőimnek, hogy amit itt vásárolnak, az minőségi, vegyszer- és tartósítószermentes termék – sorolja büszkén Jófalusiné, majd köszönti Zelena Gabriellát, aki jött a „szokásos” áruért.
– A kisfiam kétéves, és mivel annyi szörnyű betegségről hallottunk, olvastunk, amelyeket a táplálkozás okozhat, úgy döntöttünk a férjemmel, hogy a fiunk, amiből csak lehet, biot kap. Sajnos, az egész család ezt nem engedheti meg magának, de a kicsinek a sajtot, a tejet, a gyümölcsöt és a zöldséget itt veszem a Marczibányin. Hetente jövök. Mindig annyit veszek, hogy kitartson a legközelebbi piacnapig. A tejet lefagyasztom – magyarázza Zelena Gabriella, közben elrakja a négy ásványvizes üvegnyi kecsketejet.