Életmód

Homo stabilis vagy mobilis? – karrier tanmesék

Ádám és Éva 33 éves fiatalok. Vidámak, frissek, egészségesek és tettrekészek, bár néha rossz napot fognak ki – mint mindenki más. A jó körülmények között élõ párocska minden nap dolgozni indul.





Így történt ez ezen a hétfő reggelen is, attól függetlenül, hogy az őskori Franciaország egyik gyönyörű, okker ökrökkel telerajzolt barlangját készültek elhagyni…

Ádám vállára vetette dárdáját, megragadta szarvasbőr szütyőjét, és harcostársaival a napi betevő mamut felkutatására indult. Éva kis kosárkát és bronzpengét kapott kezébe, megigazította puha válláról lecsúszott topjának menyétszőr pántját, és csevegő kolléganőivel szintén útnak eredt édes és vitamindús bogyók begyűjtésére.

Ádám éles kurjantással üdvözölte gyülekező harcostársait, akik mind azonos (a parlagi sast totemállatként imádó) törzshöz tartoztak. Együtt vették nyakukba a kilométereket a kacskaringós ösvényeken, lopakodva tekintve körbe, és szimatolva mélyeket a nagy, szőrös és izmos „lehetőség” után kutatva. Ádám csak meredt maga elé, noha többször a sarkára léptek, többször oldalba taszították.
 





De minek?

“Már megint fél napos gyaloglás, de minek? Havonta jön össze csak a mamut-biznisz, és nekem akkor is csak a mája-sarka jut! Bezzeg a vörös róka törzsben hetente van szarvasfogás, és a hús mellett a bundából is jut mindenkinek!” Kemény szúrást érzett hirtelen hátában Ádám, mire megtorpant. Kollégái intették csöndre és mutogattak mind jobbra előre, 2 óra irányába. Előbb csak az agyarcsont, később a nagy piros szemek villantak elő a bozótosból. A főnök halk parancsaszavakkal utasított mindenkit a szétszóródási taktikára.


Másoknak sokkal jobban megy
 

“Persze, hogy én kaptam a legutálatosabb feladatot: mozdulatlan lesállás a tövises kökénybokor közepében. A szúró fájdalom és a lábzsibbadás mellett jobban fáj, hogy a velem egyenrangú társaim megint a kőhajigálást kapták. Másoknak sokkal jobban megy a soruk, mint nekem!”





Éles füttyszó jelezte, hogy a támadás megkezdődött. A körülvett mamutot mindenki egyszerre kezdte a nagy szakadék felé terelni lándzsavetéssel, fáklyatűzzel. Ádám is így cselekedett, de az agya tovább járt:

“Sebekkel a talpamon és a hátsómban loholok, és fáj! Otthon pedig mindenki azt hajtogatja, hogy több megbecsülést érdemelnék, hiszen a sok éves, rengeteg (vér)áldozatért nagyon keveset kaptam cserébe.”

Áááljᒠmᒠmeg! – kiáltották hátulról. Így éppen le tudott fékezni a szakadék szélén, ahol alant már fájdalmasan vergődött a monstrum. Győzött a horda! A “csöppség” feldolgozása már gyorsan ment. Ádámnak újfent az orrfacsaró része jutott, és a hazaúton is majdnem megszakadt a cipekedésben.

A barlang bejáratában már Éva várta. Holtfáradtan omlott a nő karjaiba. Egy csöndes, sötét barlangrészbe húzódtak vissza, ahol Ádám közölte: “Bármi áron, de elmegyek ebből a törzsből, elegem van!”


Nem szabad törzset váltanod

A lágy hangú, meleg tekintetű és figyelmes nőnek végül sikerült megnyugtatnia zaklatott hősünket: “Amit a mai napról meséltél, Ádám, azok mind olyan érvek, amelyeket az érzéseidre hagyatkozva, kevés és nem lényeges információra alapoztál! Ilyen okok miatt egészen biztosan NEM SZABAD törzset váltanod! És most pihenj nyugodtan, holnap sugárzóan szép nap fog ránk virradni!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top