Életmód

Az alkoholizmus

Az Sokan úgy vélik, csak akaraterõ kérdése, hogy az alkoholista abbahagyja az ivást. A tapasztalat szerint viszont gyakran hosszú éveknek kell eltelniük ahhoz, hogy az ital rabjai belássák, a függõségtõl szinte lehetetlen orvosi segítség nélkül megszabadulni.





Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben beszélgettem Károllyal, aki gátlásosságától próbált szabadulni, és Józseffel, aki unalmát szerette volna elűzni alkohollal.


Az addiktológiai osztály folyosója szép, világos. A falakat, az üvegajtó kazettáit élénk színű festmények díszítik. A sarkokban dús levelű cserepes virágok sorakoznak. Betegek – férfiak, nők, korosabbak és egészen fiatalok –, jönnek-mennek körülöttünk. Némelyikük pongyolát visel, mások utcai vagy tréningruhában sétálgatnak. Ahogy elhaladnak mellettünk, kíváncsian sandítanak ránk. Egy kócos fiatalember mosolyogva megjegyzi:
– Sztárok lesztek, Jóska!? – Beszélgetőpartnereim egymásra néznek, lesütik a tekintetüket. Zavaruk érthető. Megjárták a poklot, és nehéz lehet erről az utazásról beszélni, különösen egy idegennek.
– A jövő héten leszek hatvan. Remélem, a születésnapomat már otthon töltöm – mondja József, a budapesti nyugdíjas. Harminc éve kezdett inni.
– Villanyszerelőként dolgoztam a Ganz–Mávag-ban. Hozzászoktam a kemény munkához. Sokszor estig benn kellett maradnom. A hétvégeken pedig maszekoltam. Aztán a vállalatnál úgy döntöttek, kiküldenek egy brigádot Lengyelországba. Három hónap után a feleségem és a kislányom is utánam jött. Öt évig éltünk kint, ahol viszont rengeteg szabadidőnk lett. Eleinte, ha jó idő volt, horgászni jártunk a fiúkkal, ha beállt a tél, akkor meg korcsolyáztunk. Egy idő után azonban jobban esett otthon maradni. Összegyűltünk valamelyikünk lakásán. Kártyáztunk. Az asszonyok horgoltak, kötöttek. Iszogattunk. Így szoktam rá az alkoholra. Huszonöt évig le sem tettem a poharat. Amikor hetvenhatban hazajöttünk, lakást, kocsit vettünk. Az ismerőseink azt gondolhatták, semmi sem állhat a boldogságunk útjába. De akkor már mindennaposak voltak a viták. Margó követelte, döntsem el, a családom vagy az ital fontosabb. Hogy időt nyerjek, újra külföldön vállaltam állást. Az új-zélandi szállodaszoba magányában aztán többet ittam, mint korábban bármikor.
József hazatérése után felesége kérte a válást. A férfi elhatározta, új életet kezd. Munkahelyet váltott, felhagyott az ivással. Az új munka azonban kötetlenebb volt a korábbinál. Rövid idő múlva megint a pohár után nyúlt. A napi három-négy deci pálinkát esténként a kocsmában hat-hét üveg sörrel öblítette le. Hogy orvosi segítséget kérjen, hét évvel ezelőtt jutott először az eszébe. A gyomra és a hasa már jó ideje elviselhetetlenül fájt, ám ekkor vérezni kezdett a végbele. Megoperálták. A lánya, vele a válás után is jó kapcsolatban maradt, zokogva ült az ágya mellett, és amikor felvetette, hogy elvonókúrára lenne szüksége, már nem tiltakozott. Öt évig sikerült ellenállnia a csábításnak, ám miután leszázalékolták, megint rabul ejtette a szenvedély. Most arra készül, végleg abbahagyja. Bízik benne, hogy sikerülni fog.
Károly is tele van optimizmussal. A harmincnégy éves fiatalember kamaszkorától iszik. Hétvégeken, a diszkóban kezdték.
– A barátaimnak könnyen ment az ismerkedés, ragadtak rájuk a lányok, nekem azonban meg kellett inni néhány féldecit ahhoz, hogy fel merjek kérni valakit egy táncra. Az élettársi kapcsolatom is az alkohol miatt bomlott fel három éve. Ha a nővérem nem beszél a lelkemre, talán a mai napig nem kérek orvosi segítséget – mondja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top