Életmód

A vágy titokzatos tárgya: a mell

  • Nők Lapja Cafe
  • 2003. 10. 02.

A mell az újszülött táplálékának forrása, egyben az erotikus képzelet és halhatatlan mûvészi ábrázolások tárgya. Formája, mérete egyénenként eltérõ, divatja koronként változó az ártatlanságot sugárzó, apró mellektõl a kihívóan domborodó, dús idomokig.

A magzati fejlődés folyamán a has két oldalán úgynevezett tejléc alakul ki, majd ebből fajoktól függően változó számú emlő formálódik. Emberben kettő marad meg. Szimmetrikus páros szervként a mellkason helyezkedik el. Alakját a nemi érésben nyeri el. Addig a kisfiúk és kislányok mellének formája egyaránt lapos. A környezeténél sötétebbre színeződött (pigmentált) bimbóudvar és a kiemelkedő emlőbimbó jellemzi. Testesebb gyerekeknél a fölhalmozódó zsírszövet miatt az emlő kissé kidomborodhat.

Serdülőkorban az ösztrogén (női nemi hormon) hatására az emlő mirigyállománya megszaporodik. A szervezet felkészül az utódok táplálására. Az emlő nagyrészt zsírszövetből áll, amelybe a tejmirigyek ágyazódnak. Ezeket tejcsatornák kötik össze, amelyek tejmirigyjáratokká egyesülnek és az emlőbimbóba nyílnak. Újabb hormonális hatást jelent a terhesség. Ekkor az eredetileg gesztenyeméretű mirigyállomány felszaporodik. A mell feszessé és érzékenyebbé válik. Élénk tejelválasztás csak a szülés után (vagy közvetlenül előtte) indul meg. A folyamatot a petefészekben termelődő sárgatesthormon irányítja. Mivel ez a hormon a havi ciklusban is szerepet játszik, a menstruáció előtt nagyobbá, érzékenyebbé teszi a mellet. Ilyenkor ugyancsak előfordulhat mérsékelt tejelválasztás, amit szoptatás idején – a környezeti, táplálkozási és lelki tényezők mellett – a képződött tej teljes kiürítése befolyásol. Leghatásosabb ingere a rendszeres szoptatás. Elválasztáskor újabb hormonhatásra a mirigyállomány visszazsugorodik. A mell kisebb-nagyobb mértékben megereszkedhet.

Amikor a nő életének termékeny periódusa lezárul, a hormonműködés „lecsengése” az emlőt is érinti. A változás korában a petefészek működésének csökkenése miatt a mell mirigyállománya sorvadásnak indul. Egyre inkább kötőszövetes kötegekkel átjárt zsírszövetté alakul át.
Aki képtelen elfogadni adottságait vagy testének változásait, plasztikai sebészhez fordulhat.
– Mivel a mellben nincs összehúzódásra képes elem, feszessége elsősorban a bőr rugalmasságától függ – magyarázza dr. Pap Péter plasztikai sebész. – Genetikai hajlam kérdése, hogy egy nő kötőszöveteiben mennyi kollagén rost van. Ezt nem lehet jelentősen befolyásolni. Kevés eredményt várhatunk a különféle krémektől, a mellizmot erősítő tornától. Az emlő súlya teher, amely megnyújtja a bőrt. Formáját megfelelő melltartóval lehet a leghatásosabban megőrizni.
Ha a nő elégedetlen az alakjával, megoldást jelenthetnek az esztétikai sebészeti beavatkozások. A mell kisebbítése, felvarrása vagy nagyobbítása. Bizonyos esetekben, például emlődaganat eltávolítása után, a beavatkozás célja a rekonstrukció (helyreállítás). Ezt a műtétet a társadalombiztosítás támogatja.
Sok téveszme kering a beültetendő implantátumokról.
– Orvosként lehetőség szerint a mellkas formájához, alakjához illeszkedő, legkisebb implantátumot szoktam ajánlani a pácienseimnek, mert így természetesebb hatást lehet elérni. Kevésbé nyújtja meg a bőrt és kisebb a szövődmények veszélye. Maga a szilikon nem káros. A sebészekből, patológusokból, onkológusokból álló konszenzusbizottság állásfoglalása szerint nem növeli a mellrák kockázatát. Mivel a mirigyállomány és a mellizom közé helyezzük, sem a szoptatás képességét, sem az emlővizsgálat biztonságát nem befolyásolja.
Címkék: fitness, disco

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások

További cikkek

Fizet a főnök a fogyókúráért?

Az amerikai cégek akár fizetni is készek azért, hogy túlsúlyos munkatársaikat fogyókúrára fogják – írja a Pennsylvaniai Egyetem tanulmánya.

Soma Mamagésa: Kommunikáció a másik nemmel

Ha belegondolunk abba, hogy életünkben hányszor beszélgettünk a másik nemmel, a kommunikáció egy bizonyos szintjén rá kell, hogy jöjjünk, nincs jelentősége annak, hogy a másik milyen nemű.

A nők és a majmok hasonlóan nevetnek

Nemcsak hasonlóságot fedeztek fel a nők és a majmok mosolya között, de igazolták, hogy a nők többet mosolyognak munka közben, mint a férfiak.

Hidegen ajánljuk: tökmagolaj

A tökmag Isten zsebéből potyogott a földre – mondták régen, és a népgyógyászatban ennek megfelelő rangban is kezelték. Érdekes, hogy már akkor is elsősorban hólyag- és prosztataproblémák kezelésére.

Harcolj a narancsbőr ellen! - NoCell teával

Harcolj a narancsbőr ellen! - NoCell teával

A NoCell rendszeres fogyasztása - a megfelelő étrend kiegészítéseként - igazán hatékony segítséget nyújthat a cellulitisz (narancsbőr) látható jeleinek jelentős csökkentésében, sőt, egyes esetekben teljesen tünetmentessé teheti azt. »

Vásárolj olcsóbban

Kávéfőzők
már 2 490 Ft-tól

 

Miért fontos a lúgosítás? A HRI Green Base játékán ajándékot nyerhetsz!
Információ: 06-30-977-1461

Sorsolás: 2010-08-02