Életmód

Test

Szervezetünkben az életfontosságú anyagok folyadékban oldva jutnak el a szövetekhez. Ezeket az artériák, erek, kapillárisok szállítják a sejtekhez, majd innen a vénák gyûjtik össze az ugyancsak folyadékban oldott salakanyagot. A vérkeringés mellett a nyirokérrendszer is behálózza a szervezetet, s kiszûri a kórokozókat.




A nyirokrendszert kicsi, átlátszó erek alkotják, benne gyakorlatilag láthatatlan, víztiszta nedv kering. Ritkán tapasztaljuk meg a nyirokfolyadék jelenlétét, például akkor szerzünk róla tudomást, ha a cipő feltöri a lábunkat, és a vízhólyagban összegyűlik a nyiroknedv, vagy amikor a keringés nem megfelelő, és nyirokpangás, azaz limfödéma jön létre. Ez nagyobb sebészeti beavatkozásokat követően, illetve daganat eltávolítása után alakulhat ki, különösen, ha az érintett nyirokcsomókat is el kellett távolítani, vagy besugárzással kiirtani. Limfdrenázsnak nevezett, speciális nyirokmasszázzsal és kompressziós kötéssel csökkenthető a duzzanat.
– A nyirokrendszer őssejtjei azonosak a vérképző szervek őssejtjeivel – magyarázza dr. Schneider Tamás, az Országos Onkológiai Intézet „A” belgyógyászati osztályának főorvosa. – Az immunsejtek is a csontvelőben termelődnek, ezek úgynevezett naiv sejtek, amelyekből még bármi lehet. Majd a nyirokcsomóba jutva fejlődnek tovább, attól függően, hogy milyen antigénnel találkoznak. Ezek olyan helyeken alakultak ki, ahol a szervezet közvetlenül érintkezik a külvilággal, feladatuk szerint a garatot, a légutakat és az emésztőrendszert védik.

(A Családi Lap májusi számában a nyirokrendszer betegségeiről és ezek kezeléséről olvashatnak, valamint arról, hogy az immunrendszer működésének megértése hogyan vihet közelebb a daganatos betegségek gyógyításához.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top