Életmód

Védett nõk – a terhesség

Ha egy nõnek felmondanak, és csak a felmondás közlése után derül ki, hogy terhes, a munkáltatónak kötelessége továbbra is alkalmazni? A válasz igen.

A dolgozó fiatal nők életében nagyon fontos kérdés, hogy mikor vállaljanak gyereket. A munkáltatók sokszor mégsem akarják tudomásul venni, hogy szinte minden nő életében elérkezik az a pont, amikor a családalapítás vágya erősebb a karrierépítésnél.






Felmondási tilalom

A terhes nőket és fiatal anyákat nem fenyegeti a kirúgás veszélye. A felmondási tilalom alapján ugyanis a munkáltató rendes felmondással nem szűntetheti meg munkaviszonyukat a terhesség teljes időtartama alatt, a szülést követő három hónap és a szülési szabadság teljes időtartama alatt. A rendes felmondás akkor is érvénytelenné válik, ha a felmondás közlésekor a munkavállaló már terhes volt. Mégpedig függetlenül attól, hogy terhességének megállapítására sor került-e, illetve hogy a munkavállaló terhességéről tudomással bírt-e.






Munkakör, illetve munkafeltételek módosítása


A terhes fiatal nőnek ahhoz is joga van, hogy munkakörülményeinek módosítását kérje. A törvény lehetőséget ad arra, hogy az eddig betöltött munkájában az egészségügyi állapotának megfelelően módosítsák körülményeit. Egy fiatal anya például olyan helyiségben dolgozott, amely közvetlenül a dohányzásra kijelölt hely mellett volt található. A cigarettafüst beszivárgott a szobába, zavarta. Így az őt alkalmazó cégnek egy új, a dohányzóhelyiségtől távol eső szobát kellett számára kijelölnie.

Ha a fiatal nő olyan munkakörben dolgozik, mely az egészségét veszélyezteti, lehetősége van az adott cégnél ideiglenesen olyan munkát végezni, ami állapotának megfelel. A vállalat azt sem döntheti el egyedül, milyen munkakörbe helyezi át a terhes nőt vagy a fiatal anyát, ahhoz a munkavállaló beleegyezése szükséges.






Munkavégzési kötelezettség alóli felmentés


Kirúgásról még akkor sem lehet szó, ha az adott vállalat nem tud a nő egészségi állapotának megfelelő munkakört felajánlani. Ebben az esetben ugyanis köteles a munkavégzés alól felmenteni, a munkabér kifizetése mellett.

Ha egy nő terhességével összefüggésben elvégzett orvosi vizsgálatok miatt nem dolgozik, a főnökének nincs joga ezért felelősségre vonni vagy hátrányosan megkülönböztetni.

Az éjszakai munka is tilos. Egy fiatal nő terhessége megállapításától gyermekének egyéves koráig nem végezhet éjszakai munkát. A törvény ezt a rendelkezést kötelező erővel határozza meg, vagyis a munkavállalót még beleegyezésével sem lehet éjszakai munkára igénybe venni.


Túlmunka végzése, valamint készenlét alóli mentesülés 





A túlórák fárasztó réme alól is mentesülhetnek a fiatal anyák és terhes nők. A fiatal nőt terhessége megállapításától gyermeke egyéves koráig túlmunkára sem kötelezheti munkaadója. Ezt a törvény szintén kötelező erővel határozza meg.

Ha a fiatal anya gyermekét egyedül neveli, úgy a munkavállaló a gyermek egyéves korától négyéves koráig csak beleegyezésével vehető igénybe túlmunkára, illetve készenlétre.






Fizetés nélküli szabadság


Az anya gyermeke harmadik életévének betöltéséig fizetés nélküli szabadságra jogosult, ha gyermeke gondozása céljából kell munkáját szüneteltetnie. Amennyiben a munkavállaló a gyermek gondozása céljából gyermekgondozási segélyben részesül, úgy a fizetés nélküli szabadságot a gyermek tizennegyedik életévéig jogosult igénybe venni.

A gyermek betegsége esetén, otthoni ápolás céljából a munkavállaló a gyermek tizenkettedik életéve betöltéséig jogosult fizetés nélküli szabadságot igénybe venni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top