Naplózók és naplopók

Az előbbiek lesznek sikeresek az élet majd minden területén, az utóbbiak csoportjába tartozom például én. Most például, bár be kellene fejeznem ezt a cikket, inkább elmegyek futni.

Visszajöttem. Jól esett a futás, de végig nem tudtam kikapcsolni, mert az agyamban motoszkált, hogy félbehagytam a dolgom. Persze, ha nem megyek el futni, akkor amiatt van bűntudatom, hogy itthon tespedek, miközben mindenkit mozgásra bujtogatok. Ez egy ördögi kör, mindig mást kell csinálni, mint amihez éppen kedvem lenne. Pedig a megoldás nem olyan bonyolult. Rendszerbe kell tuszkolnom az életemet. Jól emlékszem, hogy kissrác koromban mindenre volt időm. Pedig jártam az iskola mellett edzésre, angolra, megkínozott néha a matektanár, és persze törtem-zúztam magam a biciklin, rúgtam a bőrt a haverokkal a stadionban. Hogy is férhetne újra ennyi minden az életembe? Tervszerűen. Nem mondom, hogy mindenkinek amerikai menedzserré kellene válnia mágnestáblával, mappával, hangzatos jelszavakkal, de az elengedhetetlen, hogy rövid és hosszú távú célokat tűzzünk ki magunk elé, és azokhoz igazítsuk hétköznapjainkat. Az ember fizikai felépítése az utóbbi 100 évben nem sokat változott, mégis ha összehasonlítjuk az élsportban elért teljesítményeket, akkor azt látjuk, hogy aki ötven-hatvan évvel ezelőtt még világbajnok volt, ma már nem tudna kvalifikálni sem egy rangosabb versenyre. Persze könnyedén odavethetjük, hogy mindez a laboratóriumokban dől el, de valójában a változás másnak köszönhető.





Ahhoz, hogy minőségi változást érjünk el magunkon, három lépést kell megtennünk: megfigyelés, összegzés, alkalmazás. Meg kell figyelnünk önmagunkat, mert a legbriliánsabb edzéstervek, táplálék-kiegészítők, csodaszerek is más és más hatást gyakorolnak mindenkire. Le kell vonnunk a tanulságot a megfigyeléseinkből, és annak alapján felállítani egy tervet arra, hogy miként érjük el célunkat. Végül pedig következetesen tartanunk kell magunkat a felállított tervhez. Természetesen a célok mindig mások és mások. Egy élsportolónak talán az, hogy olimpiai bajnok legyen, míg egy átlagembernek, hogy leadjon öt-hat kilót a feleslegből.

Gyakran az utóbbi a nehezebb. Kissé, lehet, hogy idiótának látszunk edzésnaplóval, kalóriatáblázattal, pulzusmérővel a kézben, de sebaj, ha az eredmény minket igazol. A dokumentálás arra is jó, hogy bűntudatot ébresszen, amikor visszaolvassuk, hogy Hétfő: reggeli egy tálca krémes masfélcsillió kalória, ebéd harminc gombóc töltött káposzta, vacsora két rekesz sör, az edzés ma elmaradt.

Ha ilyet olvasunk magunkról, ne csodálkozzunk, hogy nem vált be a citromlékúra, pedig reggelente becsülettel megittunk egy kávéskanállal. Ha pedig mindehhez erőt akarunk meríteni, higgyünk (és gratuláljunk) annak, akinek sikerült: Hogyan fogyott le Orsi?