Életmód

Diplomások munka nélkül

A munkanélküli diplomások aránya nem változott jelentõsen a teljes munkanélküliségen belül azóta, hogy a rendszerváltás után megjelentek. Számuk csökkent, de csak 330-cal, 2,8 százalékkal lettek kevesebben az elmúlt évben.




Munkaügyi szakemberek szerint viszont a nyilvántartottnál jóval több diplomás van munka nélkül. A statisztika egyáltalán nem mutatja például azokat, akik saját döntésük miatt nem vállalnak néhány hónapig vagy akár egy évig munkát, vagy azokat, akik már kiszorultak a munkaügyi nyilvántartásból, esetleg egyáltalán nem regisztráltatták magukat.

Rejtőzködésük nem véletlen: a diplomás értelmiségiek gyakran szégyellik, hogy állás nélkül maradtak, és nem segélyből, hanem értelmes, végzettségüknek megfelelő munkából szeretnének élni.

Nem lehet azt sem pontosan meghatározni, hogy kik a legveszélyeztetettebbek. A Foglalkoztatási Hivatal sem korcsoportonkénti, sem pedig végzettség szerinti megoszlásban nem tartja nyilván a diplomásokat, és a hivatal szakembere még becslésekbe sem bocsátkozott ezeket illetően.

A mutatók hiányában is megállapítható azonban, hogy különösen a 45 év feletti korosztály szorult ki a munkaerőpiacról. Ez komoly gazdasági és társadalmi problémát jelent. Ami pedig a végzettséget illeti: a tartósan munkanélküli diplomások többsége műszaki végzettségű (29 százalék), illetve bölcsész (28 százalék)






Foglalkoznak velük?

Bár a munkanélküliekkel foglalkozó hivatalok tisztában vannak azzal, hogy az általuk közvetített állásajánlatok nem a diplomás munkanélkülieknek szólnak, speciális program nélkül mégsem tudnak segíteni rajtuk. Ilyen pedig ma még nem létezik. Ezt felismerve a központ elkészítette egy diplomás munkanélküliek elhelyezkedését támogató program koncepcióját, s ezt a Fővárosi Munkaügyi Tanács a közelmúltban el is fogadta.

Megoldást keresnek arra, hogy a diplomások esetében hogyan kapcsolhatnák össze az egyes támogatási formákat – például a képzést az önfoglalkoztatóvá válás támogatásával. Vagy: ha valaki nem szeretne vállalkozó lenni, a képzést követően a bértámogatással és a járulékok átvállalásával milyen lehetőségeket tudnak teremteni. Szerepel az elképzelésben például az intenzív álláskeresés támogatása, azaz a központ három hónapos időtartamig állja a helyi tömegközlekedési bérlet árát.

Az átképzés segíthetne azokon a diplomás munkanélkülieken is, akik végzettségük elavultsága vagy a diplomájuk iránti kereslet csökkenése miatt nem tudnak elhelyezkedni. A munkaügyi központoknak azonban nincs arra lehetőségük, hogy egy újabb diploma megszerzését célzó képzést támogassanak. Ajánlatuk kimerül az informatikai, vagy nyelvtanfolyamokban – ez azonban kevés a probléma orvoslására.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top