Életmód

A mellrák

A leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség, az emlõrák, idejében történõ felfedezését akkor segíthetjük a legjobban, ha rendszeresen részt veszünk a szûrõvizsgálatokon. A legjobb, ha a nõgyógyász-onkológust keressük fel.




Az emlőrák előfordulási gyakorisága az Egyesült Államokban, Európa nyugati és északi részében 11 százalék, ami azt jelenti, hogy minden kilencedik nőnek emlőrákja lesz. Szerencsére az esetek nagy részét még a betegség korai szakaszában felismerik, akkor, amikor jó az esély a gyógyítására. A legjobb eredmények akkor érhetők el, amikor a daganat klinikailag még nem felismerhető, de szűréssel már felfedezhető. Az emlőrák szűrése tehát meghatározó jelentőségű!

Mivel az emlőrákból gyógyult betegeknél nagy a veszélye a rák újbóli kialakulásának, ezért az ő fokozottabb ellenőrzésük elengedhetetlen.


Legfontosabb a szűrés





Hazánkban az emlőrák előfordulása 10-11 százalék, ám ez a szám emelkedik. Az emlőrák tehát népbetegség, amely ellen minden erővel küzdeni kell. Jelenleg a negyvenedik életév után kezdődő, rendszeres szűrés az egyetlen lehetőség, amellyel az emlőrákos halálozás csökkenthető. A szűrés költségei magasak, de a szakemberek képzése és a szűrés fontosságának tudatosítása is sok pénzt és szervezési munkát igényel.


Ne vesszen el a beteg!

Az emlőrák kezelése sokrétű, általában sebészi, gyógyszeres és sugárkezelést igényel. Ebből adódik, hogy különböző szakképzettségű orvosok közös munkájára van szükség. A különböző szakorvosok együttműködése azonban sokszor nehézkes, a beteg gyakran „elvész” az orvosok között. Többek között a betegek egy kézben tartása, irányítása és felügyelete volt az egyik oka annak, hogy a nőgyógyászati onkológia, mint a szülészet-nőgyógyászat egyik önálló szakmája létrejött.






A központi kezelés előnyei

A rákos betegeket az erre kialakított központokban kell kezelni. Csak ott kaphatnak megfelelő ellátást, ahol a kezeléshez szükséges minden szakember és feltétel adott, ahol sok beteget kezelnek, ezért megfelelő tapasztalat áll rendelkezésre.

Ma világszerte elfogadott, hogy a nőgyógyászati daganatos betegeket nőgyógyászati-onkológiai központokba kell irányítani. Számos országban az emlőrákot a nőgyógyász-onkológus kezeli, hiszen egyedül a nőgyógyász az, aki





• az emlő minden más betegségét ismeri és ellátja,
• tapasztalattal rendelkezik az emlők szülés alatti változásáról, a tejelválasztásról,
• klinikailag emlőszűrést végez, és szervezi a mammográfiás vizsgálatokat,
• ismeri, hogy a hormonok milyen hatással vannak az emlőkre (ez a fogamzásgátlók szedése és a hormonpótlás miatt fontos)
• jártas azokban az endokrin betegségekben, amelyek az emlők kialakulását zavarhatják, valamint későbbi változásait eredményezhetik.

A nőgyógyász-onkológus ezenkívül jártas az emlőrák sebészetében, ismeri a petefészkek betegségeit és azok ellátását; képes az emlőrákos betegeknél nem ritkán előforduló, nem szervi daganatok felismerésére, szűrésére, és azoknak a mellékhatásoknak a megoldására, amelyek a hormonkezelések méhre kifejtett hatásából adódnak. Ezek miatt egyedül a nőgyógyász-onkológus alkalmas az emlőrákos betegek „egy kézben” tartására, követésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top