2017. 08. 18. Ilona

Anya vagyok, de nem a tiéd! Hová tűnik a szülők keresztneve?

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Van egy csomó téma, amiről már szülés előtt is megvolt a véleményem, de nem akartam addig nyilatkozni róla, ameddig nem kerültem hasonló szituációba. Néhány dologban bejött, hogy visszafogtam magam, de még mindig maradt egy-két „anyukás” megnyilvánulás, amit nem vesz be a gyomrom. Miért lesz például Feriből Apa a szülés után?!
Írta: | 2016. 11. 12. |

Kövess minket!

f Ajánlom

Ha az ember anyukás közegbe kerül, szinte biztos, hogy belefut olyan családokba, ahol a keresztnevek egyszerűen felszívódtak. Csupa Anya és Apa, esetleg Apci és Anyci alkotja a családot, és senki ne keresse a korábbi Terkákat, Friciket vagy Idákat. Aki a gyerekvállalás után nem lényegül át és nem dobja el a saját nevét, az sajnos nem elég önfeláldozó vagy lelkes, esetleg nem elég apa vagy anya... De ez most komoly? Még a saját közvetlen környezetemben is találok olyan családot, ahol a pár tagjai egyszerűen már nem hívják egymást a saját nevükön. Négyesben vacsoráztunk a párral (a gyerekek csendben horpasztottak), amikor a barátnőm kiszólt a párjának, hogy „Apa, hozd már ide, légyszi, a sót!”. Apa meg minden megrökönyödés nélkül hozta – valószínűleg a személyiségváltásnak arra a szintjére jutottak, amikor már ez teljesen megszokott. Miért írom, hogy személyiségváltás? Mert általános tapasztalatom, hogy a szülők egy része teljesen elfelejti, hogy a gyerekvállalás előtt nem anya és apa voltak, hanem férfi és nő, esetleg férj és feleség. És ez baj.

Anya csipkés kombinéban

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy iszonyú könnyű a szülés utáni hormonzavar és libidózuhanás közepén beleszaladni abba, hogy elfelejtsük, kik is vagyunk. Örökké hálás leszek a sógornőmnek, aki a kórházból hazajőve odaadta nekem a világ legfontosabb/leghasznosabb ajándékát: egy csipkés kombinét, azzal a kiegészítéssel, hogy „ha már újra jól leszel”. A kombiné elég sokáig feküdt a szekrényben, de sosem került a legalsó polcra, minden egyes nap arra emlékeztetett, hogy nemcsak anya, hanem feleség is vagyok. Aztán, nem hamar ugyan, de felvettem. Ott álltam a csipkés neglizsében, és tutira mondom, hogy a férjemnek eszébe nem jutott volna azt mondani, hogy „gyere, Anya”...

Hogy ez miért ilyen lényeges? Ijesztően sok kisgyerekes házaspár válik el nagyjából a gyerek harmadik életévének betöltésekor. Az én elméletem szerint a párok ekkorra sokallnak be az Anyáktól és Apáktól. És lehet, hogy ez most nem fog tetszeni, de én úgy gondolom, ez legtöbbször a nők hibája. És itt most nem egy régi szexista elméletre gondolok. Ha hagyjuk, hogy a nevünk helyett Anyának hívjanak, akkor tutira mondom, hogy egy idő után a párunk nem a szexi nőt fogja látni bennünk, hanem a lecsórézott pólóban, karikákkal a szem alatt, zsíros hajjal járkáló anyukát, és ők nem erre fizettek be – és egyébként mi sem. És miért mondom azt, hogy nők hibája? Nos azért, mert a férfiak sosem figyelnek ennyire a részletekre, maguktól tuti nem. A lányunk születése után volt néhány alkalom, amikor a férjem Anyának szólított, de ezt a lemezt azon nyomban lekevertem.

Anya vagyok, de nem a tiéd! Hová tűnik a szülők keresztneve?

Anyának lenni dupla műszak

Persze ez az egész nagyon szigorúan hangzik, és valószínűleg most nem is mindenki ért velem egyet, de szentül hiszem, hogy anyának és feleségnek lenni két feladat, vagy ha úgy tetszik, dupla műszak. Nem azt mondom, hogy miután a gyereket letettük aludni, váltsunk díva üzemmódba, és vörös szájjal, tollboában szervírozzuk a vacsorát, de az biztos, hogy a feleségszerepre sem árt figyelni. Kezdésnek például elég annyi, hogy ne engedjük, hogy a párunk Anyának hívjon, ha egyébként korábban Kicsimnek, Nyuszómnak, vagy esetleg a nevünkön szólított minket. Egy barátnőm elmélete szerint ahol a felek Anyának és Apának hívják egymást, ott a kapcsolatnak vége, csak még nem mondták ki. És ha ez nem is törvényszerű, de van benne igazság. Ha a férjemben nem a szexi DJ-félistent látnám még mindig, hanem a gürcölő apukát, akkor ott enné meg a fene az egész házasságot. Bár hozzáteszem, hogy a nap végén sokszor iszonyat erőfeszítés, hogy eljátsszam a hódító feleséget, mert legszívesebben csatakos hajjal ülnék a kanapén, és többet meg sem mozdulnék. Ez bizony meló, és nem is csinálom mindig nagyon jól. És valahogy az elején ezt nem mondta nekem senki, pedig hálás lettem volna érte, és gyanítom, hogy másnak se mondták: a házasság akkor lesz igazán melós, ha a gyerekek megszülettek. Erre egyébként jobb, ha mindenki felkészül, és ettől még nem rossz vagy ijesztő, csak oda kell rá figyelni. Mert ha nem járunk el a párunkkal kettesben, és nem akarjuk, hogy a nőt lássa bennünk, akkor egy idő után csak Anyát fogja látni, és pont úgy fog minket szólítani, ahogy az anyósunkat. Hát kell ez nekünk?

Olvass tovább

Hozzászólások

eletstilus888 2015-06-13 13:53

Kedves Eperke2222!
Ez a cikk a házastársakról szól, vagyis hogyan szólítják egymást. Anyának, apának?! Igen azok, de mégsem egymás szülei. Vannak még olyan családok, ahol a felnőttek a saját szüleiket magázzák. Ritka, de előfordul és teljesen az ő dolguk. Én sem szólítottam a nagyszüleimet a keresztnevükön. A "csókolom" köszönéstől pedig kiráz a hideg, mert ugyan elfogadom a koromat, de csak családon, rokonságon belül tudom elfogadni ezt a fajta üdvözlést. Én a tizenéves gyermekemet úgy tanítottam: nincs olyan köszönés pl. a szomszédnak "csókolom Feri bácsi".:))Ehelyett tessék a napszaknak megfelelő üdvözést választani. Szóval: Jó napot . szép napot mindenkinek! Nagyban megkönnyítettem a tiprodó gyeremekem életét ezzel.

eletstilus888 2015-06-13 13:45

Teljesen egyetértek a cikk írójával, attól mert szülők lettünk, egymásnak még társai vagyunk és megillet minket a keresztnevünk. Engem a gyermekeim hívnak anyukának, de a férjemnek nem vagyok az. Örülök ennek az írásnak, köszönöm.:)

Eperke2222 2014-12-11 22:45

60 éves kolléganőm magazza a vidéki szülőket El se tudná képzelni máshogy És igen sokfelé a nénikéknek is csókolom jar és járt Nemcsak vidéken És nemcsak régebben Mondjuk fura lenne ha hugi fia csokolomot koszonne de van ahol ez a normális Volt nenikem akit én iis magaztam egész életében bar nagyon keveset találkoztunk Minden esetre a nagymamának a per Julit nem szivesen hallanám a gyerek szájából...

murmuc1 2014-12-02 15:24

Kedves Cikk Író! Te hatalmas butaságot fejtegetsz! Nem attól nő vagy férfi valaki, ahogyan szólítják, hanem attól, ha úgy viselkedik minden helyzetben és a helyzetnek megfelelően! Mondom ezt úgy, mint nagymama, akit még 34 év után is kívánnak a férfiak és nem utolsósorban a férje. Aki nagypapa. Bizony engem is anyáztak, anyáznak, mamáznak, néha a keresztnevemen is szólítanak, de attól hogy anya vagy mama a megszólítás még nem szűntem meg nőnek lenni és a személyiségemet se vesztettem el. Helyén valónak tartom a gyerekek előtt ezt a megszólítást, sőt még idegenek előtt is vagy ismerősök előtt is, sokszor kedveskedő is. A férjemnek sincs ellenére, hogy apázom, vagy papázom, vagy papucikázom. :) Van, hogy a keresztnevén is szólítom. De, ez így van jól.
Amikor eljutunk a szeretkezésig, akkor meg szintén általában nem a keresztnevemen becézget a párom. "drágám, szívem, kedvesem, életem, szerelmem, stb." Persze, időközönként a férjem is használja a nevemet, hol becézve, hol teljesen kimondva. De, úgy gondolom nincs ennek akkor jelentősége, mint ahogy itt fel van fújva. Ismerek olyanokat, akik a nevükön szólították egymást, mégis elváltak, sőt a kapcsolatuk mértéktartó volt, akkor ott hogyan tudtak nők és férfiak maradni egy házasságba, ha olyanok voltak mindig egymással, mintha karót nyeltek volna. ? Vagyis bátran vállaljuk, hogy anyák, apák, nagymamák, nagypapák vagyunk ezzel nem fog megszűnni senkinek a személyisége és a nőiessége vagy a férfiassága se. Nem, attól függ működni egy kapcsolat, hogy hogyan szólítanak, és nem attól vesztik el a személyiségüket az emberek, hogy mamák, papapák lettek és így szólítják egymást is, mélyebbre kell ettől ásni.....................
Az unokáink is tudják a keresztnevünket, de nem úgy szólítanak, vagy néha úgy is de hozzáteszik, mama, papa. Vagy a kocsi típusa szerint is megszoktak bennünket nagyszülőket különböztetni. A mi gyerekeink pedig általában a település szerint különböztették meg a nagyszüleiket. Persze néha ők is hívták a nevükön is. Ugyan így a dédiket is. Szerintem itt inkább arról van szó, hogy a cikk írója nem tud azonosulni az anyasággal és úgy érzi, ha anya akkor Ő megszűnik nőnek lenni és elveszíti a személyiségét is ezzel. Még nem nőt fel a feladathoz.....................

BOLDIKATI 2014-12-01 16:16

Nem olvastam el minden hozzászólást, de feltűnt már egypár után, hogy mennyire másként látjuk a helyzetet. Én örülök, ha valaki más szemszögbe helyezi a dolgokat, és olyan "problémákra" világít rá, ami nekem eszembe se jutna. Én például nem gondoltam volna, hogy nem az a természetes másnak, mint nekem ebben a témában. De nem vagyunk egyformák.
Igen, egyetértek a cikk írójával, mindig az éppen aktuális szerepünkhöz igazodva szólítsuk egymást. És igen, jó az is, ha a rokonságon belül ez még kombinálódik a keresztnevekkel. Pl. nálunk van Margit mama, Buba nagyi, Pista papa stb. Így nem tűnünk el csak egy feladat mögött. De ha a gyerekem hozzám fordul valamivel, én bizony azt mondom neki, ezt beszéljük meg Apával. Mert neki apa elsősorban. És abban a helyzetben. Ezzel szerintem még tiszteljük is egymást abban a szerepben. Teljesen egyetértek azzal, hogy kettesben a párunkkal viszont nem anyaként vagy apaként kommunikálunk. És ez csak ezen múlik. Valóban fontos, hogy megmaradjunk nőnek és férfinak.

ugyintezo.a 2014-12-01 08:22

nekem ez túl személyeskedő

ugyintezo.a 2014-12-01 08:20

ilyen biztos nem
nincs semmiből kedvenc