Egészség

Így rongáljuk a szemünket nap mint nap

Bár a szeme fénye minden embernek kedves, mégis alig törődik azzal, hogy óvja, és a lehető legkevesebbet ártson neki. Pedig igazán megérné, hiszen a szem természetes elöregedése és romlása lassítható lenne egy kis odafigyeléssel, a szembetegségek 80 százaléka pedig elő sem fordulna velünk.

Túl az ötödik x-en már kevesen látnak olyan tisztán, mint fiatal korukban – és most nem a bölcsességről és jó ítélőképességről van szó, hanem a szemünk romló élességéről. Ez természetes dolog, de a legtöbb embernél sajnos hamarabb jelentkezik, mint kéne, aminek a fő oka az, hogy nem törődik megfelelően a szemével, és a manapság különösen sokféle ártalmas környezeti hatással szemben semmilyen védelmet nem nyújt neki. Lássuk, hogyan ártunk szándékunk ellenére nap mint nap a szemünknek!

Szinte egyfolytában kínozzuk valamivel a szemünket

Kellemes légkondi

A nyarak egyre forróbbak, és alig van olyan munkahely, ahol ne működne a kánikulában légkondicionáló. Napi 8-10 órát is eltöltünk ennek társaságában, kellemes hűvösben – de száraz levegőn! A klíma berendezések ugyanis kiszárítják a levegőt, ami rövidtávon csupán kellemetlen a szem nyálkahártyájának, hosszú távon viszont már az egészségét is veszélyezteti. A száraz szem ugyanis a védekezőképességének egy jelentős részét elveszíti, hiszen a nedvesség, a könny mossa ki és tartja távol a szemtől az irritáló, ártalmas szennyeződéseket, valamint kórokozók egy részét. Néhány mozdulattal (gyakoribb pislogással, szemcseppel, párásító elhelyezésével) akár védekezhetnénk is a szemszárazság ellen, de a legtöbben mégsem tesszük, ezzel növelve a szembetegségek és fájdalmas tünetek megjelenésének kockázatát.

“Retinaégetés” a számítógép előtt

Természetesen szó sincs arról, hogy a retinánkat kiégetné, ha sokat nézzük a monitort, viszont égető, viszkető tüneteket okozhat ez a szokás. Az oka ugyan az, mint a klímaberendezéseknél: a szemünk kiszárad, mert ritkán pislogva meredünk a képernyőre. Ez sem tesz jót hosszú távon a szemnek, pedig a dolog könnyen orvosolható lenne szemcseppel, és tudatosabb pislogással. Az eleve rossz szemet a szárazság további fájdalmakkal, látási nehézségekkel sújtja, és felerősíti azokat a látásproblémákat, amelyekre egyébként nem is figyelnénk fel.

Szemkápráztató napsugár

Változik a bolygónk klímája, és a káros UV sugárzás jóval intenzívebben éri el manapság a Föld felszínét. Erre nyaranta nap mint nap fel is hívják a figyelmünket az időjárás jelentésekben, de – talán a szerencsénkben bízva – a legtöbben rá sem hederítünk. Pedig súlyos egészségügyi gondokat okozhat ez, hiszen nem csak a bőrbetegségek, de a szem problémái is hatványozottan nagyobb eséllyel alakulnak ki ilyen körülmények között. (Egyébként télen sem kevesebb a sugárzás, de akkor még annyit sem törődünk vele a hideg miatt). Nem túl bonyolult védekezni a káros hatások ellen: nyáron erős fényben egyszerűen csak keveset tartózkodunk a tűző napon. Télen ugyan ez a teendőnk, különösen akkor, ha szikrázóan fehér hó is visszatükrözi a fénysugarakat. A másodlagos védelmi vonalat egy jó napszemüveg jelentheti: ne divatból hordjuk ezt, hanem az egészségünk érdekében, és örüljünk, hogy kellemes velejáróként még jól is nézünk ki benne. Nagyon fontos, hogy megbízható optikusnál vásároljuk meg az UV szűrős szemüveget, különben egy rossz minőségű, olcsó darabbal, amit az utcán vettünk meg csak tovább rontunk a szemünk állapotán. Ne a szemüvegre ragasztott „UV” matricának higgyünk ebben a kérdésben, hanem a tapasztalt látszerésznek!

Klóros vizű úszómedencék

Sok szembetegség az uszodákban, wellness medencékben összeszedett fertőzések miatt alakul ki. Különösen azokat fenyegetik ezek a kórokozók, akik kontaktlencsében fürdenek. Ezek a fertőzések gyulladással, szempirosodással, duzzadással járnak, ezért ha ilyet tapasztalunk fürdés után, azonnal forduljunk szemorvoshoz, hogy a bajt megfelelő kezeléssel mielőbb megszüntesse. A medencék vízének fertőtlenítésére használt klór szintén irritáló a szemnek, ezért a legjobb, ha ilyen helyeken egyáltalán nem tesszük a víz alá a fejünket vagy ha mégis muszáj, akkor úszószemüveget használunk!

Hizlaló életvitel

A diabétesz (aminek kialakulásában az elhízás vezető oknak számít) egyik legkárosabb hatása, hogy roncsolja az érfalakat. Ez a pusztítás a szemre is kiterjedhet, hiszen ezt olyan vékony hajszálerek hálózzák be, amelyeknek a fala az átlagosnál is érzékenyebb. A cukorbetegség számlájára írható ezért több súlyos szembetegség is: például zöld- és a szürke hályog, illetve a kettős látás is, vagy legrosszabb esetben a diabeteszes makula degeneráció, ami vakságot is okozhat. Nagyon fontos ezért, hogy olyan életmódot éljünk, ami a cukorbetegség kialakulásának esélyét csökkenti (sok mozgás, normális testsúly, változatos és rendszeres táplálkozás), ha pedig már kialakult a cukorbetegség, akkor gondosan ügyeljünk karbantartására. Ezen kívül a cukorbetegségben szenvedőknek évente legalább egyszer érdemes elmenni szemészeti vizsgálatra is, súlyosabb diabétesz esetén pedig jó, ha félévente útba ejtjük a szemorvost egy kontroll erejéig.

Cigarettázás

A dohányzásnak egyszerűen nincsenek pozitív hatásai, károkat viszont annál többet okoz. Ráadásul sajnos akkor is árt a szervezetünknek, ha nem mi szívjuk a cigit, hanem valaki más a környezetünkben. A szem számára a dohányfüst két okból is nagyon ártalmas: egyrészt a dohányban található nikotin szűkíti, és ezzel roncsolja a szem hajszálereit, ettől pedig romlik a szem oxigén ellátása, és nő a betegségek kialakulásának kockázata. Másrészt a füstös, szennyezett levegő szemszárazságot és szemirritációt okoz. Jó hír viszont, hogy könnyen csökkenthetjük a dohányzás szemre gyakorolt káros hatásait azzal, ha nem gyújtunk rá, és elkerüljük a cigarettázó embereket.

Pocsék kaják

Bármilyen furcsán is hangzik, a szemet is lehet éheztetni, sőt még „szomjaztatni” is: a nem megfelelő mennyiségű folyadékbevitel miatt ugyanis a szem nyálkahártyája kiszárad, a vitaminhiányos táplálkozás pedig a működéshez szükséges fontos anyagok vonja meg a szemtől. Ezért naponta 2-3 liter folyadékot – lehetőleg tiszta vizet – mindenképpen érdemes elfogyasztanunk, az ételeinket pedig úgy válogassuk össze, hogy vitaminban gazdagok legyenek. Főleg A és C-vitaminra van szüksége a szemnek, valamint omega zsírsavakban és cinkben gazdag táplálékra. Ezek hiányában a szem éhezni fog, és a betegségek is könnyebben megtámadják majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top