Egészség

Nálunk a legrosszabb a rák halálozási aránya

Évente 7,6 millióan halnak meg a betegség következtében.

Magyarországon a legrosszabb a rák halálozási aránya a Gazdasági és Fejlesztési Együttműködési Szervezet (OECD ) 34 tagállama közül. Hazánkban százezer lakosra vetítve évente 165,2 nő és 316,1 férfi hal meg rák következtében – derült ki az OECD legfrissebb jelentéséből.

A betegség – amely milliárdokba kerül az uniónak – Mexikóban, Finnországban, Japánban és Svájcban szedi a legkevesebb áldozatot. Mexikóban évente 84,9 nő és 100,6 férfi hal meg százezer lakosra vetítve.

Az OECD tagországaiban évente több mint ötmillió új beteget regisztrálnak, ez százezer lakosra átlagosan 261 esetet jelent. A rák – amely ellen egy mobiltelefonos alkalmazást is kifejlesztettek – a halálesetek egyharmadáért felelős. Bár a rákos betegek – akik között számos fiatal, még termékeny korban lévő nő is van – túlélési esélye az elmúlt húsz évben a legtöbb OECD-országban javult, mégis évente 7,6 millióan halnak meg a betegség következtében, a demográfiai fejlődés miatt pedig ez a szám egyre növekszik. Az előrejelzések szerint 2030-ban már évente több mint 13 millió halálos áldozatot szedhet a rák.

A jelentés szerint nagy szükség van a rák kezeléséhez megfelelő eszközökre. Évente mintegy 800 ezer ember életét mentené meg a rák korai diagnózisa és a jobb kezelés a fejlett ipari országokban. Országonként eltérő az az összeg, amelyet átlagosan egy-egy beteg gyógyítására fordítanak: az Egyesült Államokban évente 400 dollárt (85 ezer forintot), Törökországban pedig mindössze 32 dollárt (6800 forintot).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top