Egészség

7 fontos dolog, amit egy rákos beteg megtehet magáért

Az orvosok egybehangzó véleménye szerint sokkal jobbak az esélyei annak a betegnek, aki a saját gyógyulásában aktívan részt vesz. Az elkeseredés, a passzivitás és a lemondás helyett – amely érzések persze legalább átmenetileg felbukkannak szinte mindenkinél, aki daganatos betegségtől szenved – küzdésre és egy gyógyulási stratégia felállítására bíztatják a pácienseket a szakértők. A betegek a megfelelő pszichés hozzáálláson kívül azzal is sokat tehetnek saját állapotuk javulásáért, ha élnek a modern orvostudomány vívmányaival.

 

A rákos betegségek nem elkerülhetetlenül végzetesek, mint azt sokan még ma is képzelik, a daganatos páciensek közel kétharmada ugyanis felépül a modern orvostudomány terápiáinak segítségével, és a jövőben ez az arány a biztató eredményeket hozó kutatások szerint még jobb is lehet. A különféle innovatív gyógymódok és okosgyógyszerek ma már olyan ráktípusokra is megoldást kínálnak, amelyekkel szemben korábban tehetetlen volt az orvostudomány, és ezeknek a személyre szabható, kíméletesebb módszereknek köszönhetően nem csupán a gyógyulás esélyei javultak, hanem a betegség során a páciensek életminősége is kedvezőbb lett. Mindezek mellett azonban a betegek pozitív szemlélete és együttműködő hozzáállása is szükséges a sikeres felépüléshez – ez a szakértők szerint közel olyan súllyal járul hozzá a gyógyuláshoz, mint a különféle gyógyszeres terápiák. A rákbetegek tehát nagyon is sokat tehetnek önmagukért a kórházon kívül, az otthonukban is. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, tennivalókat.

7 fontos dolog, amit egy rákos beteg megtehet magáért

1. Tudj meg minél többet betegségről hiteles forrásból!

Ha már visszavonhatatlanul bebizonyosodott, hogy rákbeteg vagy, akkor az egyik leghasznosabb dolog, amit magadért tehetsz az, ha igyekszel lehetőleg mindent megtudni az adott betegségről. Azonban nem mindegy, milyen forrásokból szerzed az információt, és az sem, hogy ezután mihez kezdesz vele. Ma már gyakorlatilag bármilyen ismeret megszerezhető nagyobb erőfeszítés nélkül az internetről, ám az ott fellelhető információk közül sok hibás és félrevezető. Nem baj, ha ezeket is begyűjtöd és elraktározod magadnak, de fontos, hogy leellenőriztesd őket egy szakértővel, akiben megbízol. Magyarul nézz utána a betegségednek az interneten, bányássz ki onnan minél több információt, kérdezősködj ismerősöktől és más betegektől, majd ezek alapján gyűjtsd össze a kérdéseidet, amiket felteszel az orvosodnak – azokat vedd csak készpénznek, amiket ő is megerősít. Fontos, hogy az orvosodnak higgy, és ne a szomszéd tuti tippjeinek, hiszen mégiscsak ő ért a problémádhoz igazán, és neki van a betegség lefolyásában és kezelésében tapasztalata. Lassanként egyre többet tudsz majd a saját betegségedről, és ez a tudás magabiztosságot, nyugalmat ad, hiszen nem egy ismeretlen, rejtélyes és éppen ezért félelmetes fenyegetéssel kell szembenézned, hanem egy nagyon is jól megfogható, körülírható és megismerhető dologgal, ami ellen így már könnyebben tudod felvenni a harcot.

2. Maradj az, aki voltál – ne zárd el magadtól az embereket!

Az emberek támogatása – sőt még időnként az idegesítő, tolakodó magatartása is – sokkal hasznosabb a gyógyulásod szempontjából, mintha magadra maradsz, bezárkózol, és egyedül rágódsz a bajodon, majd észrevétlenül belesüppedsz az önsajnálatba. Próbáld meg élni az addig megszokott életedet – ha úgy látod jónak, titkold el a betegséged, ha pedig akarod, tájékoztasd róla a körülötted élőket. Lesznek, akik idegenkedve hátrább lépnek, de váratlanul sokan lesznek, akitől sok figyelmet, bátorítást és erőt kapsz majd. A lényeg, hogy tartsd meg a szociális kapcsolataidat és életformádat, amennyire csak lehet, mert ez segít megőrizni a józan ítélőképességed, és távol tart attól, hogy magadat gyógyíthatatlan betegnek, reménytelen esetnek lásd.

3. Ne szégyenkezz!

A betegséged nem szégyen, nem stigma, hanem csak egy állapot, amit a legjobb tudásod szerint igyekszel jobbra fordítani. Így fogd fel, ezt sugározd magad körül, és akkor azok az emberek is így állnak hozzá, akik számodra fontosak, és akiktől a segítséget várhatod. Erről nincs is több beszélnivaló.

4. Segíts másokon!

Nehogy abba a hibába ess, hogy folyton csak a segítséget várod másoktól, és azt hiszed, ez az állapotod miatt alanyi jogon kijár neked. Természetesen jár neked is támasz és segítség, de a világ még nem kezd körülötted forogni attól, hogy rákos vagy, ezért nemcsak elfogadnod, hanem adnod is kell másoknak – éppúgy, ahogy minden normális embernek, aki emberek közösségében él. Attól, hogy adsz és te is segítséget nyújtasz, hasznosnak fogod magad érezni, ez a viselkedés pedig tartást és erőt ad neked, azonban ha elhagyod magad és csak elfogadod a segítséget, akkor a kiszolgáltatottság és az értéktelenség érzése kerekedik majd felül benned. Szerinted melyik a pozitívabb, és melyik használ jobban a gyógyulásodnak?

7 fontos dolog, amit egy rákos beteg megtehet magáért

5. Élj egészségesen!

Ha eddig nem tetted, igyekezz ezután minél egészségesebben élni. Étkezz kiegyensúlyozottan, változatosan és mértékletesen (naponta ötször, kis adagokban), mozogj sokat (naponta fél óra intenzív gyaloglás már elég is), kerüld a stresszt, és tölts minél több időt olyan dolgokkal és emberekkel, amiket és akiket szeretsz. A daganatos betegség ideje alatt ne terheld a szervezeted önsanyargató diétával és túlzott erőkifejtéssel sem – ha lehet, ne rákosan próbáld megdönteni a maratoni futás rekordját.

6. Gondolkozz távlatokban!

Nagyon fontos, hogy kitűzz magad elé célokat, amikért érdemes küzdened – és fontos, hogy ne gyógyulásod és a rák legyőzése legyen az egyetlen célod. Ha lehetőséged van rá, állíts fel távlati terveket a munkáddal, hobbiddal, családoddal kapcsolatban, és a tevékenységeid mutassanak túl a mai napon. Ültess fát és várd, hogy gyümölcsöt hozzon, találd ki a következő vakációd programját már jó előre, tervezd el, hogy milyen irányba viszed tovább a karriered – egyszóval bízz a jövőben, miközben teljes jelenléteddel a mában élj, és így nevess a szemébe annak a betegségnek, ami téged fenyeget.

7. Használd a tudomány vívmányait a gyógyuláshoz!

Tájékozódj a gyógyulásodat segítő új lehetőségekről, terápiákról, gyógyszerekről. Előfordulhat, hogy előbb szerzel róluk tudomást, mint a kezelőorvosod – ezért oszd meg az ilyen felfedezéseidet vele és kérd ki a tanácsát, de soha ne vágj bele önfejűen egy új kezelésbe az ő beleegyezése nélkül. Ma már évente jelennek meg újabb és újabb okosgyógyszerek, és innovatív kezelési lehetőségek, amelyek a korábbinál jobb gyógyulási esélyeket kínálnak, és kíméletesebben, kevesebb mellékhatással gyógyítanak. Gyűjtsd be ezekről az információkat, és használd ki a tudományos vívmányokat az orvosoddal szorosan együttműködve a felépülésed érdekében!

Még több egészség cikk az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top