Egészség

Harmadik mellet plasztikáztatott magának egy nő

Nem érte be azzal a kettővel, amit a természettől kapott.

A 21 éves Jasmin Tridevil legnagyobb vágya, hogy saját valóságshow-ja legyen az MTV zenecsatornán. Azért, hogy ezt elérje, meglehetősen drasztikus testmódosításra szánta el magát: a meglévő kettő közé egy harmadik mellet plasztikáztatott magának. Ezzel ő lett a világ első hárommellű nője.

A harmadik mellet részben a meglévő kebleiből leválasztott darabokból, részben pedig szilikonból alakította ki a plasztikai sebész. Ha pedig már kés alá feküdt, a két saját mellét is megnagyobbíttatta. Az eredeti terve az volt, hogy mindhárom melle D-kosaras legyen, ám az orvos erről lebeszélte, így a középső mell “csak” C kosárméretű lett.  A beavatkozásért 20 000 dollárt, vagyis mintegy 4,8 millió forintot fizetett.

Harmadik mellet plasztikáztatott magának egy nő

Az édesanyja – érthető módon – a legkevésbé sincs elragadtatva attól, amit Jasmin a testével tett.

A fiatal nő elárulta: amellett, hogy híres akar lenni, más célja is volt azzal, hogy harmadik mellet operáltatott, mégpedig az, hogy távol tartsa magától a férfiakat. “Tudom, hogy teljesen őrülten hangzik, de elhatároztam, hogy többé nem randizom. Soha” – jelentette ki.

Forrás: freshgrads.sg

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top