nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Csodás történetek: akik először hallottak

Mint a mesében. Akik még sohasem hallottak emberi hangot, szívszorító élmény számukra, amikor először meghallják a szeretteik hangját.
nlc@fe
f Ajánlom

Azok, akik minden érzékszervükkel nyitottak a világ felé, és a hétköznapjaik során észre sem veszik, mekkora kincs a hallás vagy a látás, talán el sem tudják képzelni, mit is jelent ezek nélkül élni. Ahogyan azt sem képesek felfogni, hogy mennyire csodálatos érzés, ha valaki visszakapja – vagy épp megkapja a hallását. Embert próbáló erők szabadulnak fel ilyenkor, olyan hatalmas pozitív stressz éri az embert, amely csak ritkán adataik meg bárkinek is.

Vannak olyan betegségek, amelyek nemcsak azzal járnak, hogy az ember elveszíti a hallását, hanem egyben vakságot is hozhatnak. A 39 éves brit Joanne Milne is egy olyan ritka genetikai rendellenességgel született, amelynek kapcsán kezdettől fogva süketen élt, és a látása is folyamatosan romlott. Nemrég azonban élete egyik jelentős mérföldkövéhez érkezett, ugyanis ochleáris implantátumokat kapott, amelyek segítségével hallani kezdett. Mivel az érzés, amit a nő átélhetett, szavakkal le nem írható, érdemes megnézni a videót, amely az első pillanatokról készült.

Andrea Diaz is azok közé a szerencsés emberek közé tartozik, akik számára implantátum segítségével nyílt ki a világ. A nő életében először hallhatta meg szerettei hangját. A Mississippi Egyetem Egészségügyi központjában végezték el a műtétet. Miután az orvos meggyőződött arról, hogy Andrea hall, hagyta, hogy az édesanyja és a kedvese is köszöntse a nőt. A könnyekkel küszködő családból először az anya öntötte szavakba az érzéseit, majd Andrea párja lepte meg szerelmét, mégpedig nem is akármivel: első szavaival, melyeket a nő meghallott, megkérte a kezét.

A cochleáris implantátum azoknak segít, akik korábban semmit vagy nagyon keveset hallottak. A belső fül károsodása esetén ez a szerkezet átveszi a szerv érintett funkcióját, és ismét hallóvá teszi a fogyatékkal élőket. Akiknek fülproblémáik vannak, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulniuk, vagy ellátogatniuk speciális hallásvizsgálatokat végző szaküzletekbe, ahol átesnek olyan alapos vizsgálatokon, amelyek hozzásegítik őket a lehetséges megoldásához.

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon