Egészség

Hibázott az adatrögzítő, túl nagy műlábat kapott József

Szabó József üvegszilánkba lépett. Egy idő után amputálni kellett a lábát. Ekkor rossz műlábat kapott, de nem kap másikat.

A 74 éves budafoki férfi még 2013-ban lépett bele egy üvegszilánkba, ám a kezeléssel addig vártak az orvosok, amíg a seb elfertőzödött. Hiába amputálták ekkor a jobb lábáról három lábujját, a fertőzés fokozatosan továbbterjedt: a lábfejét, majd térd fölött a teljes végtagot is amputálni kellett.

Az amputáció után kijött egy ember az egyik fővárosi kórházból, hogy a művégtag elkészítéséhez felvegye József lábának adatait. Valamit elronthatott, mert a férfi túl nagy műlábat kapott. „Nagyjából egy-két hónapot kellett várnom arra, hogy megérkezzen. Mikor azonban felpróbáltam, igencsak meglepődtem, mivel szó szerint lötyögött benne a lábam, így képtelen voltam járni benne” – fakadt ki József a Borsnak.

A férfi hiába jelezte többször a problémát, új műlábat eddig nem kapott, állítása szerint már nem is törődnek a panaszaival. Hónapok óta nem tudja elhagyni az otthonát önállóan, négy-ötszázezer forintos új műlábra pedig nincs pénze.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top