Egészség

Tbc-t mutattak ki egy pécsi egyetemistánál

A hallgatót elkülönítették, megkezdték a gyógyítását, környezetében pedig fertőtlenítenek és szűrővizsgálatokat végeznek.

Fertőző tüdőtuberkulózist, azaz tbc-t mutattak ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egyik hallgatójánál. A vizsgálat pozitív eredményét követően a diákot azonnal elkülönítették, és megkezdték gyógyítását, írja a Szabad Pécs.

Bár a tbc-fertőzés az egészséges, normál immunrendszerű embereket csak ritkán tudja megbetegíteni, a biztonság és a megelőzés érdekében a beteg környezetében a szakemberek gondoskodtak az ilyenkor szokásos fertőtlenítésről, és megkezdték az előírt szűrővizsgálatok elvégzését mindazokon, akikkel kapcsolatban lehetett a fertőzött diák.

A PTE közleménye szerint a tbc napjainkban, a fejlett társadalmakban – többek között a védőoltásnak köszönhetően is – igen ritka.

Magyarországon évente átlagosan mindössze 5-10 új tuberkulózisban szenvedő beteg jut 100 ezer lakosra. Baranya megyében 2016-ban mindösszesen 9 új fertőző beteget találtak. A tuberkulózis szájon át szedhető gyógyszeres kezeléssel gyógyítható.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top