Egészség

Nem volt nála pénz, nem engedték vécézni az idős asszonyt

A nő csak a buszpályaudvaron vette észre, hogy otthon hagyta a pénztárcáját; miközben hívta a természet.

Harminc kilométerről utazott egy idős asszony Debrecenbe, hogy kiváltsa férje gyógyszereit. Ám az utazás felénél észrevette, hogy otthon felejtette a pénztárcáját – számolt be a Haon.hu.

Az idegességtől görcsölni kezdett a gyomrom, ettől pedig sürgős dolgom lett egy mellékhelyiségben

– írta a lapnak az asszony. A buszpályaudvaron azonban fizetős volt a vécé, az ott dolgozó férfi pedig pénz nélkül nem engedte be az idős nőt. Azt mondta, ha megtenné, a főnöke kirúgná.

Hiába kérte a nő, hogy írja fel a telefonszámát vagy az igazolványának a számát, és ha nem jelentkezik, jelentse fel, a férfi nem engedett. Végül a másik oldalon lévő sörözőbe szaladt be az asszony, ahol aztán sikerrel járt.

“Ha egy gyerekkel kéredzkedett volna egy anyuka, ugyanezt tette volna?” – tette fel a kérdés az idős asszony, aki szerint a vécében dolgozó férfi emberségből rosszul vizsgázott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top