Egészség

Létezik megoldás a szappanhiányra, csak meg kell erőltetni magunkat

Civilek vehetik kézbe a szappanügyet. Itt a lehetőség, hogy minimális anyagi erőfeszítéssel, mi, páciensek csempésszünk szappant a kórházakba, rendelőkbe, ha már ezeken a helyeken hiányzik a mosdókból az alapvető higiénia. A GerillaSzappan nevű kezdeményezés ötletgazdája szerint lehet tenni a szappanlopások ellen is.

Júliusban indult el a GerillaSzappan nevű kezdeményezés, amelynek lényege, hogy a közintézmények hiányosságait felismerve civileket biztasson: helyezzenek el folyékony szappant valamely létesítmény mosdójában, majd az erről készült fotót a helyszín megjelölésével posztolják a csoport idővonalára. Az érintőlegesen egészségügyi területen dolgozók által elindított kezdeményezésnek egyetlen célja van: pótolják sok kórház, rendelőintézet egyik nagy hiányosságát, a kézmosószert. 

A szappan általában azért hiányzik az említett intézményekből az ott dolgozók szerint, mert hamar ellopják, így inkább már ki sem teszik a szappant a betegek által használt mosdókba. Éppen ezért elsőre nem is tűnik teljesen életre való elgondolásnak a GerillaSzappan ötlete, hiszen mitől lesz jobb, ha az adott kórház vagy rendelőintézet helyett a páciens intézi el a szappanbeszerzést, miközben a civil által behozott szappant ugyanúgy ellophatják? Ám az ötletgazda a Magyar Nemzetnek adott interjújában kifejti, hogy hosszútávon a kezdeményezés eredményes lehet.

“Ha ez elterjed, akkor előbb-utóbb talán a fejükhöz kapnak azok a vezetők is, akik ezt a kérdést megoldhatatlannak tartják” – fogalmaz az ötletgazda a lapnak. Szerinte igenis van megoldás a szappanhiányra, mert a falitartókba kihelyezett folyékony szappant nem viszik el. “Csak fúrógép, pár csavar és adagoló kellene hozzá. Megoldás tehát létezik, a szappanhiányt nem lehet arra fogni, hogy a kis kézi adagolók eltűnnek. Mert igen, azokat ellophatják, emiatt kell másképp orvosolni a problémát” – mondja a név nélkül nyilatkozó ötletgazda. 

Szerinte, amíg az egészségügyi intézményekben erre nem jönnek rá, addig a páciensek tehetnek a szappanügyben kis előrelépést. Mint fogalmaz: a civilek egy fagyi áráért időnként vesznek egy-egy folyékony szappant, amit különböző létesítményekbe kihelyeznek. “A falra szerelt adagolók elterjedéséig pedig egy-egy kihelyezéssel legalább pár napig segíthetik azt, hogy az emberek kezet tudjanak mosni. Ezek beszerzése egyéni szinten legalább annyira minimális tétel, mint amennyire csekély lenne a kórházak, rendelők üzemeltetési költségéhez képest.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top