Egészség

Felturbózott rozskenyereket teszteltünk, mi már tudjuk, melyik a legjobb

Kiderült, hogy a rozskenyérfronton is létezik egy ki nem mondott, láthatatlan háború. A rozskenyér savanyúsága, ami pozitív vagy negatív indulatokat gerjesztett a tesztünk közben. Nézzétek meg, melyik lett a befutó!

Mától más a kenyér – írtuk pénteken, június 22-én. És azóta egy új világrendben élünk, olyanban, ahol a rozskenyér rozstartama többé nem 40 százalékos, hanem 60. Amiben nincs ennyi rozs, azt nem lehet rozskenyérnek hívni. Ha pedig azt szeretnétek megtudni, miben változik a többi kenyér, olvassátok el itt.

Szóval a lényeg, hogy az NLCafé csapata hozott 8 rozskenyeret: felszeltük, lefotóztuk, megkóstoltuk. Megkértem a többieket, hogy egytől tízig pontozzák is, és írják le a véleményüket minden egyes kenyérről. A vállalkozó kedvű kollégák nem tudták, hogy melyik kenyeret kóstolják éppen, nehogy befolyásolja őket. Abban, hogy melyik a legszörnyűbb, könnyen megegyeztünk, de hogy melyik a legjobb, abban már erősen megoszlottak a vélemények. Volt olyan rozskenyér, amelyik valakitől nulla pontot kapott, ugyanaz a kenyér mástól kilencet. Volt, aki odavolt a savanykás ízért, volt, aki a pokolba kívánta.

Az a durva, hogy egyik rozskenyér sem tudta megugrani a 7 pontot, egyszerűen azért, mert elképesztően szélsőséges ízléskommandó pontozta. De elég sokan voltunk ahhoz, hogy kijelentsem, valószínűleg nem bennünk van a hiba, hanem úgy általában egy rozskenyértől nagyon-nagyon mást várnak az emberek. A rozskenyerek ára is elég eltérő, nyilván mérlegeljétek ti, hogy mi az, ami megéri nektek. És most olvassátok el a teszteredményeket!

Felturbózott rozskenyereket teszteltünk, mi már tudjuk, melyik a legjobb

 1. Lipóti 10/6

“A legtipikusabb rozskenyéríz” – írta valaki, aki valószínűleg nem szereti a rozskenyeret, mert két pontot adott rá. Ugyanakkor ez a kenyér megkapta a “Nagyapám evett ilyen kenyeret. Jó sűrű, lehet vékonyra szeletelni. Nincs műíze” – pozitív kritikát is. Egyébként én azt hittem, hogy ez lesz az abszolút befutó, mert mindenkinek olyan ízlése van, mint nekem, de nem így lett. Volt, aki szinte ódát írt róla: “Külleme: tetszetős. Számomra fontos, hogy legyenek repedések a héján, legyen izgalmas, változatos textúrája. Már illatra jönnek a savanykás felhangok, ami ízben is markánsan jelentkezik. Szeretem!”

  • 475 forint
Felturbózott rozskenyereket teszteltünk, mi már tudjuk, melyik a legjobb

 2. Aldi, saját márkás rozskenyér 10/5

“Mérsékelt íze van, aki nem szereti az érettebb ízű rozskenyeret, annak való” – mondja kritikusa, és adott is rá 8 pontot. Ennél a kenyérnél sokan írták, hogy nincs íze. Viszont volt, aki sokkal megengedőbb volt, és pont a kenyér szerény, visszahúzódó természetét dicsérte: “Semmivel nem kelt feltűnést, de ettől szimpi. Minden attól függ, mit kenünk rá.” Végül pedig egy elemzés az állaga természetéről: “Szeretem, ha összenyomom a belét, és kicsit úgy marad. Nem nedves az anyag, nem nyers, de már-már lehetne. A helyes egyensúly a kulcs: itt megvan”.

  • 399 forint
Felturbózott rozskenyereket teszteltünk, mi már tudjuk, melyik a legjobb

3. Príma Pék 10/6

Többen írták, hogy nekik ez ízlik a legjobban. “Könnyű, mégis tartalmas, jó a tésztája, jó melegszendvics alapanyag” Aztán itt kezdődik a “savanyú íz háború”. Van, akinek “semmi küli”, van, akinek nem elég savanyú. A rozskenyerekkel hadilábon álló kolléga szerint borzalmas, viszont ez egy jó jel lehet a rozskenyérszeretőknek.

  • 395 forint
Felturbózott rozskenyereket teszteltünk, mi már tudjuk, melyik a legjobb

4. JÓkenyér 10/6

Ez a kenyér lett a savanyú íz bajnoka, ami előtt sokan leborultak, sokan meg nem értették, mi a jó a rozskenyér savanyúságában. “Jól indul, de aztán megjön a rozskenyérre jellemző savanykás mellékíz” – írja egy csalódott kóstoló. Míg egy másik kovászos uborkákról és zsírról álmodozik ennek a kenyérnek a tetején. Mármint nem a kenyér tetején ábrándozik…

  • 495 forint
Felturbózott rozskenyereket teszteltünk, mi már tudjuk, melyik a legjobb

5. Matróz kenyér a kisboltból 10/ majdnem 6

Biztosan ismeritek, ő az, aki olyan, mintha egy konzervdobozban nevelkedett volna. A pontszáma – bocsánat,de – kicsit érdemtelenül magas, mert a rozskenyereket nem szerető kolléga 10 pontot adott rá. Szóval abból tessék levonni a következtetést. Amikor vágtam, már annyira morzsás volt, hogy kicsit haragudtam rá érte. Aztán megenyhültem, és jobb pontot adtam neki, mint a másik kolléga, aki “ipari ízű”-nek nevezte. Ugyanakkor volt, aki szerint a leggyönyörűbb és legcsodálatosabb rozskenyér ez.

  • 180 forint
Felturbózott rozskenyereket teszteltünk, mi már tudjuk, melyik a legjobb

6. Tesco, szeletelt rozskenyér 10/2

Na, sajnos ez a rozskenyér végzett a lista végén. Szegény, nagyon erős jelzőkkel illették őt a teszterek: “Borzalmas, már ránézésre is; a fűrészpor ehhez képest a gasztronómia csúcsa” és ez csak kettő. Egy, azért egy ember mégis volt, aki szerint “ízre nem rossz”, de ez volt az egyetlen pozitív megjegyzés erről a kenyérről.

  • 189 forint
Felturbózott rozskenyereket teszteltünk, mi már tudjuk, melyik a legjobb

7. Perec Pék 10/6

Nagyon csinos kis kenyér, jó ránézni. “Olyan sűrű, hogy fél szelet elég belőle, vagyis gazdaságos”. A zabpehelyért valaki plusz pontokat adott. Aztán szerették még azért, hogy “nem ragadós”, “van benne anyag” és a “puha állagáért”. Kapott azért kritikát is. “Kellemes lyukacsosság, de a héj puhább a kelleténél. A kenyérhaj legyen kemény!”

  • 299 forint
Felturbózott rozskenyereket teszteltünk, mi már tudjuk, melyik a legjobb

8. Wiedermann Pékség 10/5

“Könnyen téphető, harapható” – és már látom is magam előtt, ahogy a kolléga otthon tépi ezt a kenyeret, ahol éri. Többen a színét kifogásolták, hogy nem elég barna. “Az íze finom, de az állaga kicsit gyanús. Tömörebb rozskenyerekhez szoktam” – zárja le a vívódását egyik kóstolónk. Könnyű és puha, valami mégis hiányzik belőle, például az, hogy ropogjon a héja.

  • 485 forint
Felturbózott rozskenyereket teszteltünk, mi már tudjuk, melyik a legjobb

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top