Egészség

Agyhártyagyulladás miatt kellett amputálni egy kisfiú mindkét lábát

Agyhártyagyulladást kapott, belázasodott, de hiába vitték azonnal mentővel a kórházba, már nem tudták megmenteni a végtagjait. A három éves kisfiú lábait és kezének ujjait is amputálni kellett keringési rendellenessége miatt. Szülei azt szeretnék, ha a védőoltás teljesen ingyenes lenne, hiszen csak ezzel lehet megelőzni a fertőzést.

Május közepén lázasodott be a hároméves Viktor, amikor ezzel együtt piros foltok jelentek meg az arcán. Szülei azonnal hívták a mentőket, és a gyereket rögtön a Heim Pál Kórházba szállították. Kétszer kellett újraéleszteni a kisfiút, akiről kiderült, hogy agyhártyagyulladásban szenved – áll az RTL Klub riportjában.

Bár sikerült Viktort életben tartani, keringése leállt, és végtagjain elhaltak a szövetek. Az orvosok azt mondták a szülőknek, hogy a gyereküket csak úgy tudják megmenteni, ha amputálják a lábait a térdek fölött, és a hüvelykujj kivételével kezének többi ujját is levágják. 

A Heim Pál Kórház igazgatója azt mondta, hogy az agyhártyagyulladás akár már a kezdetekben is okozhat keringészavart, ami a bőr és más szervek elhalását is okozhatja. A legjobb megoldás, ha megpróbáljuk megelőzni a fertőzést, amit a meningococcus baktérium B és C törzse okozhat.

A gond csak az, hogy a vakcinát nem mindenki tudja megfizetni, a jelenleg egy anyaotthonban élő Viktor családja sem tudta volna fedezni az oltások költségét. Bár a C elleni védőoltás január óta ingyenes, de csak a két éven aluli gyerekeknek, a B-típusú oltás pedig jóval drágább. Így egy gyerek teljes védettsége akár százezer forintba is kerülhet. 

A szülők azt szeretnék, ha legalább a Magyarországon élő gyerekek számára teljes mértékben ingyenes oltást biztosítana az állam. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top