Egészség

“Két iker vagyok, egy testbe zárva” – ritka betegségéről beszélt a brit modell

A 33 éves Taylor sokáig titkolta és szégyellte is ritka betegségét, ám ma már büszkén vállalja. Másokat is erre buzdít, szerinte ugyanis éppen az ilyen dolgok tesznek minket egyedivé.

Mindig is gyanítottam, hogy van/volt egy ikertestvérem, ám azt sosem gondoltam volna, hogy nyomot is hagyott rajtam” – kezdte a Daily Mail című brit bulvárlapnak adott interjúját Taylor Muhl, majd hozzáteszi, kisebb korában folyamatosan azt kérdezgette édesanyjától, van-e ikertestvére.

A 33 éves modell-énekesnő elárulta, 2009-ben egy tévéműsornak köszönhetően tudta meg, hogy egy meglehetősen ritka rendellenességben, az úgynevezett kimérizmusban szenved. A jelenség olyan egypetéjű ikreket érint, akik a várandósság korai szakaszában gyakorlatilag magukba olvasztják ikertestvérüket. Ők azok a szerencsések, akiknek testében egy DNS helyett egyszerre kettő is megtalálható.

Taylor esete azért is különleges, mert ellentétben a legtöbb hozzá hasonló esettel, neki nemcsak a testében lévő második DNS maradt meg testvéréből, hanem a hasán található bőrelváltozás is. Ahogy az orvosok megállapították, a köldöke két oldalán azért eltérő színű a bőr, mert az egyik oldalon a meg nem született testvére sejtjei vannak.

És ha mindez nem lenne elég, két különböző immunrendszerem van, ezért bármilyen fertőzést kapok is, az kétszer olyan erősen hat rám.” Taylor elárulta azt is, korábban minden módon igyekezett titkolni a bőrelváltozását, hogy megkímélje magát a kínos kérdésektől. Ma már büszkén vállalja testét, és erre buzdít másokat is. Mint mondja, az ilyen és ehhez hasonló dolgok azok, amik igazán egyedivé tesznek minket, épp ezért büszkének kell lennünk rájuk.

Olvass még többet az ikrekről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top