Egészség

Van egy dolog, amiben elsők vagyunk az Unióban

De ez sajnos egy nagyon szomorú tény: az EU-ban Magyarországon halnak meg a legtöbben tüdőrákban. Ha a magyarok éves cigarettafogyasztását összeadnánk, 220 vagont töltenének meg a csikkek.

Az Európai Unióban Magyarországon a legmagasabb, az összes halálok között 27 százaléknyi a tüdőrák okozta halálozások aránya – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. Demjén Tibor, a Dohányzás Fókuszpont vezetője hangsúlyozta: folyamatosan csökken ugyan a dohányzók aránya, de így is a felnőtt népesség 27,5 százaléka dohányzik Magyarországon. Ez az arány a fiatalok körében 25 százalékos, ám közülük csupán 5 százaléknyian gyújtanak rá naponta.

Kevésbé ismert, hogy a dohányzás nemcsak egészségkárosodást és halált okoz, hanem jelentős környezetszennyezést is. Demjén Tibor megemlítette, hogy a világ erdeinek 4 százalékát pusztították el a dohánytermelés érdekében és világszerte 4,3 milliárd hektáron zajlik dohánytermelés, jelentős műtrágya-felhasználás mellett. “A dohányipar 2 milliárd tonna szilárd hulladékot termel évente, és csak Magyarországon 220 vagont töltenének meg évről évre a visszamaradt csikkek” – jegyezte meg.

Az Egészségügyi Világszervezet azt javasolja, hogy egy dollárral növeljék a dohánytermékek adóját. Ez egyrészt növelné a visszatartó hatást, másrészt 190 milliárd dollár pluszbevételt eredményezne. Ezt a pénzt pedig megelőző programokra, illetve a leszokás támogatására lehetne költeni – tette hozzá a szakember.

Demjén Tibor azt mondta, a megelőzést már óvodás korban el lehet kezdeni, a gyerekek véleménye mesékkel, foglalkozásokkal alakítható.

Aki tudni szeretné, mi történik a testében, ha leteszi a cigarettát, annak ajánljuk ezt a videót is:

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top