Egészség

Ennyivel több támogatást kapnak jövőre a háziorvosok

A támogatás növekedésének mértéke átlagban ugyanakkora lesz, mint idén.

Idén és jövőre is átlagosan 130 ezer forinttal nő a háziorvosi praxisok támogatása – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára.

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta: június elsejétől minden egyes háziorvosi praxis 130 ezer forinttal kap többet rezsitámogatásként. A következő támogatás a jövő évben, március elsejével indul – közölte, hozzátéve: az orvosi kamarával való megállapodás értelmében november végéig megegyeznek arról, hogy milyen módon jut el a háziorvosi praxisokhoz a forrás. 

Az államtitkár úgy fogalmazott: a kormányzatnak kiemelten fontos a háziorvosi praxisok megerősítése, a háziorvosi pálya minél népszerűbbé tétele az orvosok között, és már negyedik éve nő 130 ezer forinttal a háziorvosok támogatása.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top