Egészség

Ősztől mindent tudni fognak rólunk az egészségügyben

Minden egészségügyi adatunk hozzáférhető lesz a kezelőorvosunk számára. Legalábbis, amíg nem korlátozzuk.

Idén ősztől indul az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT), melybe minden egészségügyi adatunk felkerül, és elérhető lesz az egészségügyi szolgáltatók számára. Egyelőre az állami kórházaknak és rendelőknek lesz kötelező csatlakozni a rendszerhez, a magánorvosok számára csak lehetőség. 2018  novemberétől viszont már nekik is kötelező – írja a Világgazdaság.

A rendszer a kórházi, a járóbeteg- és a háziorvosi ellátást, a gyógyszertárakat, a mentőszolgálatot, és az ágazatirányítást kapcsolja majd össze a lakossággal. Az adatokat öt évre visszamenőleg töltik fel, a régebbieket szkennelt változatban. A fejlesztés utolsó elemeként az elektronikus személyi igazolványokat is hozzákapcsolják majd a rendszerhez.

A beteg adataihoz a személyiségi jogok védelme érdekében csak a kezelőorvosnak lesz hozzáférése. Pszichiátriai, addiktológiai és nemi betegségre vonatkozó adatokat pedig kizárólag szakirányú kezelést végző orvos láthat. Aki további adatait is csak korlátozottan szeretné hozzáférhetővé tenni, az az Ügyfélkapun keresztül állíthatja majd be ezeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top