Egészség

Tudja, hogy az életébe kerülhet, mégis megszüli kisfiát

Katie várandósságának nyolcadik hónapjában jár, és bár tudja, hogy a terhesség ronthat meglévő betegségén, a világ legboldogabb emberének érzi magát.

Alig várom, hogy a kezembe vehessem a fiamat” – nyilatkozta a 31 éves kismama a Daily Mail brit bulvárlapnak. Katie Smith elmondta, tökéletesen tisztában van azzal, hogy a betegsége miatt nagy esélye van rá, hogy nem éli majd meg fia legfontosabb pillanatait, de az öröm, hogy életet adhat neki és a várandósság mindenért kárpótolja majd.

Katie alig néhány hónapja mondta ki a boldogító igent párjának, Luke-nak, mikor az első tünetek jelentkeztek nála. Azt mondja, erős fejfájásai voltak, de ezt hol az esküvő körüli stressznek, hol az új munkájának tulajdonította. Aztán, mikor egyik alkalommal olyan heves fejfájás tört rá, hogy hányni kezdett, édesanyja bevitte őt a sürgősségire.

Tudja, hogy az életébe kerülhet, mégis megszüli kisfiát

Erős fájdalomcsillapítót kaptam, de az orvosom a biztonság kedvéért adott egy időpontot MRI-re.” Itt derült ki, hogy Katie agyának első felén egy meglehetősen nagy, hat centiméteres daganat van. A fiatal nőt néhány héttel később operálták: az orvosnak a daganat 90 százalékát sikerült eltávolítania, ekkor derült ki az is, hogy a tumor rosszindulatú.

Bár Katie daganata lassan növő, orvosa szerint fennáll a veszélye annak, hogy kiújul. Épp ezért biztatta a fiatal nőt, hogy ha családot szeretne alapítani, még most tegye meg. Alig nyolc hónappal a műtétje után, Katie teherbe esett. “Az orvosok sem tudják, hogy a terhességi hormonok befolyásolják-e a tumort. Miután császármetszéssel világra segítik a fiamat, félévente vizsgálni fogják a tumort. Ha kiújulna, kemoterápiát és sugárterápiát kapok majd.

Katie azt mondja, tisztában van azzal, hogy komoly rizikót vállalt a terhességgel, de a tudat, hogy anya lehet, mindennél boldogabbá teszi őt.

Olvass még többet a várandósságról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top