Egészség

A naptej veszélyeire figyelmeztet Facebook-oldalán egy anyuka

A kanadai anyuka 14 hónapos kislánya úgy szerzett másodfokú égéseket az arcán, hogy bekenték naptejjel.

“A nővéremet mentünk meglátogatni Newfoundlandben, és már félúton jártunk, mikor eszembe jutott, hogy elfelejtettem magunkkal hozni Kyla naptejét – nyilatkozta a Today.com amerikai hírmagazinnak Rebecca Cannon. A 32 éves anyuka, mikor megérkeztek, épp ezért nővérétől kért kölcsön naptejet, mint mondja, kifejezetten gyerekeknek valót.

Arra gondoltam, jobb egy ki nem próbált termék, mint a semmi” – magyarázza, majd hozzáteszi, legnagyobb döbbenetére kislánya így is megégett. “Az arca, ahol bekentem a naptejjel, csupa piros lett, másnapra pedig fel is hólyagosodott.” A család azonnal a legközelebbi ügyeletre sietett, ahol az orvosok megállapították, hogy a kis Kyla másodfokú égéseket szerzett az arcán.

“Amit már csak azért sem értünk, mert Kyla a biztonság kedvéért a naptej mellett kis kalapot is viselt, ráadásul sosem volt tűző napon. Ráadásul ő volt az egyetlen, aki aznap megégett” – mesélte Rebecca. Miután az ügyeletes orvos megvizsgálta a kislányt és megállapította az égést, nyugtató krémet írt fel, amelytől a tünetek még erősebbek lettek. A család újra a sürgősségire ment, ahol ezúttal egy dermatológus is megvizsgálta a kislányt, és kiderítette, hogy a tüneteket a naptej váltotta ki.

“Az úgynevezett irritáns kontakt bőrgyulladás akkor alakul ki, ha a beteg bőre olyan anyaggal érintkezik, amelyre érzékeny. Ez lehet alkohol, de akár C-vitamin is, ami a naptejekben nagy mennyiségben előfordulhat – mondta a Today.com-nak dr. Adam Friedman bőrgyógyász, aki szerint nem véletlen, hogy nem minden termék ajánlott kisgyermekeknek. Az ő bőrük ugyanis sokkal érzékenyebb még.

Kyla állapota az eset óta szerencsére javul, bár két hét elteltével még mindig piros és érzékeny az arca. Anyukája most egy hosszú Facebook-posztban hívja fel a többi szülő figyelmét arra, hogy alaposan válogassák meg a kozmetikumokat, mielőtt gyermekük érzékeny bőrére kenik azokat.

Olvass még többet a naptejről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top