Egészség

Ne ebben az időpontban kelj, ha hatékony napot akarsz!

A hatékonyság kulcsát nem a korán kelésben kell keresni – sőt, a hajnali ébredéssel még ronthatunk is a teljesítményünkön!

Biztosan te is hallottál már róla, hogy az elképesztően sikeresnek számító emberek, mint Tim Cook, az Apple vezérigazgatója vagy Gwyneth Paltrow, mind talpon vannak már hajnali 5-kor – és sikerük kulcsát is gyakran látják a korai kelésben. Ám a tudomány most rácáfol, hogy az 5 órai ébredésnek bármi köze lenne a hatékonysághoz vagy a sikerhez.

Ne ebben az időpontban kelj, ha hatékony napot akarsz!

Jon Levy viselkedéskutató a The 2 AM Principle című könyvében fejti ki nézeteit a korán kelésről és annak korántsem annyira jótékony hatásairól. Levy Russel Foster neurológus adataiból indult ki, és azt állítja, nincs rá bizonyíték, hogy a korán kelés hatékonyabbá tenne minket. Sőt, épp az ellenkezője igaz: az alvásmegvonástól bizonyítottan boldogtalanabbak és elégedetlenebbek leszünk.

biológiai óránk mindannyiunkban más ritmusra ketyeg, így az is változó, hogy ki-ki a nap melyik szakában tudja a legjobb formáját hozni. A tudósok azonban abban egyetértenek, hogy az emberiség nagyon kis hányada számít az ágyból gond nélkül hajnal 5-kor kipattanók közé. A nagy többséget inkább megviseli a korai kelés, ami így a produktivitásukra is romboló hatással van.

 MyDomaine

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top