Egészség

Ebben a kórházban a legelégedettebbek a magyar ápolók

Egy online, ápolóknak szóló honlap felmérést készített arról, hogy egyes kórházi munkahelyekkel és képzésekkel mennyire elégedettek a hazai ápolók. A 3500 kérdőív alapján állt össze a rangsor.

Május 12-én tartják az ápolók nemzetközi napját, és ebből az alkalomból készült a magát az ápolók online közösségének nevező Healers felmérése. 

Németh Franciska ápoló és alapító szerint az elhivatottságon túl a jól működő munkahelyi közösségek jelentik a legnagyobb megtartó erőt a magyar ápolók számára: közel háromnegyedük szerint jó vagy kiemelkedő a saját osztályán dolgozó team. A megkérdezettek 97 százaléka viszont stresszesnek találta a munkáját.

A felmérésből az derült ki, hogy az ápolók szerint 2017-ben a legjobb munkahely

  • a budapesti Uzsoki Utcai Kórház tüdőgondozója.
  • A lista második helyén végzett a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház I. belgyógyászata,
  • a harmadik helyen pedig szekszárdi Tolna Megyei Balassa János Kórház krónikus belgyógyászati osztálya.

A felmérés másik fele az ápolóképzések minőségére vonatkozik, ez alapján a kitöltők 77 százaléka államilag finanszírozott formában folytatja tanulmányait, 79 százaléka pedig újra ugyanazt a képzőhelyet választaná. Az ápoló tanulók több mint a fele nappali tagozatos. A 10 legjobb iskola rangsorának első helyére a

  • Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma került,
  • második helyen végzett a Széchenyi István Egyetem Petz Lajos Egészség- és Sporttudományi Kara,
  • a harmadikon pedig a Miskolci SZC Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziuma.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top