Egészség

Az ausztrál édesanyának magyar donorra van szüksége a túléléshez

Egy édesanya élete a tét, világszerte összefogtak az emberek, hogy megkapja az életmentő csontvelőt.

Kate Ausztráliában élő, magyar származású anya, egy kétéves kislánya és egy ötéves kisfia van. Tavaly júniusban tüdőgyulladással került kórházba, ahol kiderült, leukémiája van. Ráadásul a legagresszívabb fajta, amely azóta, kilenc hónap alatt maga alá gyűrte, az orvosok már csak a csontvelő-transzplantációban látnak esélyt a túlélésre.

Egy darabig úgy tűnt, hatásosan pusztítja a leukémiás sejteket a kemoterápia és a sugárkezelés, sajnos azonban karácsonyra rosszabbodott az asszony állapota. Ekkor tértek át az orvosai egy kísérleti gyógyszerre, amivel kapott 3 hónap haladékot, ám már ez sem használ, így az a helyzet állt elő, hogy csak az övével megegyező csontvelővel lehet megmenteni az életét.

“Az akut mieloid leukémia a vérképző rendszerből kiinduló daganatos betegség. A leggyakoribb felnőttkori akut leukémia, de gyerekekben is előfordul. Viszonylag ritka betegség, ennek ellenére egy 2002-es amerikai becslés szerint az USA-ban előforduló összes daganatos halálozás 1,2%-áért felelős. Nem egységes kórkép, számos, megjelenésében és agresszivitásában jelentősen eltérő betegséget foglal magában. Az akut voltukból adódóan gyorsan súlyosbodnak, kezelés nélkül rövid időn belül a beteg halálát okozhatják. Fő tünetek a visszatérő fertőzések, vérzékenység, étvágytalanság, fáradékonyság.” Forrás
 
Kate és családja
Kate és családja

Nem találtak csontvelődonort a világméretű adatbázisban – a testvére csontvelejével pedig nem egyeznek –, ezért az orvosok azt javasolták neki, hogy keressen magyar donort, mert nagyobb esélyei lennének így, hogy egyezést találjon. Az idő szorít, mert már csak pár hónapot jósoltak Kate-nek, de csoda még történhet.

Ezért Kate és családja kampányt indított, amelynek tétje Kate élete.

Azt kérik, hogy azok az egészséges, 18 és 45 év közötti, magyar vagy kelet-közép-európai származású emberek, akik szeretnének segíteni, regisztráljanak az ausztrál vagy a nemzetközi Vöröskereszt véradó állomásain csontvelődonorként. A legjobb az lenne, ha magyar és ausztrál felmenőkkel rendelkező donort találnának – olyat, mint Kate, akinek magyar az édesanyja és ausztrál az édesapja –, bár ezt Kate is tudja, hogy ennek kb. annyi az esélye, mint megnyerni a lottóötöst.

Kate május 2-án kapta a rossz híreket, ekkor tájékoztatták az orvosok, hogy már csak hónapjai vannak hátra az átültetés nélkül:

“Amikor megkaptam a vérvétel eredményeit, olyan leukémiasejteket találtak, amik két hete még nem voltak ott. A legutóbbi biopsziám is azt mutatta, hogy a kísérleti gyógyszer már nem működik, ezért abba is hagyták a kezelést.

A kísérleti gyógyszer azért sokat adott nekem:

  • 3 hónapot otthon a csodálatos családommal.
  • 3 hónapot, hogy lássam, ahogy Asher elkezdi az iskolát.
  • 3 hónapot, amit nem kórházban kellett töltenem.
  • 3 hónapot, hogy megerősödjek.
  • 3 hónapot, amelyben elkerülhettem a kemoterápiát, és még több embert elérhettem segítségért.

Valószínűleg a következő 2-4 hónapot kórházban töltöm, a kemoterápiám jövő héten kezdődik. Ma volt a 11. csontvelő-biopsziám. Az az utolsó esélyem, hogy találunk donort csonvelő-transzplantációhoz, imádkozom, hogy legyen valakivel egyezés.”

Az édesanyának magyar donorra van szüksége a túléléshez

Aki teheti, segítsen Kate-nek, hogy láthassa felnőni a gyerekeit. Egy vérvétel kell csak hozzá, hogy megállapítsák, alkalmas valaki donornak, vagy sem, nem nagy ár egy édesanya életéért. A véradásról információkat a Magyar Vöröskereszt oldalán olvashatsz bővebben. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top