Egészség

Elon Musk szerint már csak két év, és alvás közben is vezethetünk

Pontosabban az autóink vezethetik saját magukat. Ha Elon Musk mondja, el is hisszük neki!

A várva várt jövő közelebb lehet, mint gondoltuk! A Tesla techmániás aranyifjú élharcosa, Elon Musk szerint elég két évet kibírnunk, és békésen szunyókálhatunk, amíg önvezető autóink elvisznek a kívánt úti célhoz.

Elon Musk szerint már csak két év és alvás közben is vezethetünk 

Musk egy TED talkban beszélt a tervekről, ahol azt mondta, a fejlesztések jó irányba haladnak, a teljesen automatizált önvezető autók pedig nemsokára valósággá válhatnak. Bár tesztek már régóta folynak, és már vannak is használható önvezető autók, ott azért még nem tartunk, hogy békésen szunyókálva engedjük vezetni járművünket – pedig remélhetőleg jó hatással lenne a környezetre, ha például a taxikat kilőhetnénk ezzel a módszerrel. Musk kétéves határideje mindenesetre elég biztató, neki pedig el is hisszük az efféle jóslatokat.

Musk egyébként beszélt másik futó projektjeiről, például a föld alatti alagútrendszer tervéről és a SpaceX-ről is, amellyel azon munkálkodik, hogy embereket küldjön a Marsra. Érdemes meghallgatni egyébként a teljes előadást – itt.

 

Mashable

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top