Egészség

Jön a május, jön a szénanáthaszezon!

Még pár hét és beindul az allergiaszezon. A parlagfűtől ugyan még nem kell tartani, de a pázsitfűfélék virágzása már április végén, májusban elkezdődik. Érdemes az arra allergiásoknak felkészülni.

Bata Zsuzsanna, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika allergológus professzora a Délmagyar.hu-nak elmondta, hogy az allergiaszezon jellemzően a következő hetekben, a füvek virágzásakor indul majd be, és sajnos erre egyre többen érzékenyek.

“Magyarországon a nyugati országokhoz képest a pázsitkultúra még nem annyira fejlett. Azok a gyomnövények pedig, amelyek a füves területeken elterjedtek, nem allergizálnak. Ahogy azonban nálunk is terjedőben vannak a szép gyepfűfajták, egyre többen lesznek allergiások, hiszen ezek közül vannak, amelyek tüneteket tudnak kiváltani” – fejtette ki a szakember.

Az allergiát Bata szerint kétféleképpen lehet kezelni. Az egyik esetben deszenzibilizálást alkalmazhatunk, amit már két hónappal a szezon indulása előtt el kell kezdeni. A kezeléssel Bata szerint pár év alatt tünetmentessé tehetők a betegek, és ha később újra elő is jöhetnek a panaszok, állapotuk nem romlik a köztes időszakban. A másik megoldás a tüneti kezelés, ilyenkor az allergia-gyógyszereket már az első, enyhe panaszok megjelenésével érdemes elkezdeni szedni, és a szezon alatt folyamatosan használni.

A különböző fa- és fűfélék áprilistól kezdve virágzanak, és a lap táblázatából kiderül, hogy a fűzfa és a nyírfa is bontják már a virágaikat. A pázsitfűfélék májusi, június szezonja után júliustól az ürömfű, augusztustól pedig a parlagfű lehet az allergiások rémálma.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top