Egészség

Beszéd helyett festéssel fejezi ki érzéseit a cukorbeteg kisfiú

Súlyos cukorbetegsége miatt egyáltalán nem beszél, ám a hároméves Oceannek így is rengeteg mondandója van. Csodás, színes festményekkel adja környezete tudtára, mit érez.

“Amikor Oceant egyes típusú diabétesszel diagnosztizálták, és az orvosok közölték velünk, hogy az életünk mostantól kezdve teljesen megváltozik, először pánikba estem” – mesélte a CNN amerikai hírcsatornának a hároméves kisfiú édesanyja, April Sandvig. Hozzátette, élete legsötétebb időszaka volt az a néhány hónap, amikor meg kellett tanulnia, hogyan tarthatja életben gyermekét.

“Az orvosok felkészítettek minket arra, hogy a betegség befolyásolhatja Ocean fejlődését, így nem ért minket készületlenül, hogy valamelyest lemaradt kortársaitól” – mondta April. Az anyuka azt mondja, az első tünetek jelentkezésekor kisfia fejlődése mintegy megállt: “Minden, amit addig tanult, mintha eltűnt volna. A nulláról kellett kezdenünk vele mindent.”

Így lehet, hogy bár Ocean elmúlt hároméves, még nem beszél. “Persze tele van közlésvággyal és érzelmekkel, amiket ő nem szavakkal, hanem képekkel fejez ki.” Az anyuka hálás a sorsnak, hogy korábban ő is festett, így kerülhettek festékei és ecsetei kisfia kezébe. “Ocean olyan ügyesen fest, mintha mindig is ezt csinálta volna” – mondja a büszke anyuka, aki az interneten árulja kisfia képeit.

Beszéd helyett festéssel fejezi ki érzéseit a cukorbeteg kisfiú

“Először jótékony célra adományoztuk el őket, hogy felhívjuk a figyelmet az Oceanhez hasonló, cukorbeteg gyerekekre. Most az a célunk, hogy egy rohamjelző segítőkutyát vásároljunk Oceannek. Erre gyűjtünk” – zárta April.

Olvass még többet az 1-es típusú cukorbetegségről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top