nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ismered az “add át a helyed”-szindrómát? Egy amputált lábú lány mesél róla

Réka története jól mutatja, nem mindig jogos kikövetelni egy ülőtől a helyet a buszon csak azért, mert az fiatal. Sőt követelni nem, csak kérni szabad. Előítélet-mentes buszozást!
NLCafé
f Ajánlom

Lukoviczki Réka A lábatlan blogon osztotta meg nem éppen pozitív élményét arról, hogyan követelték ülőhelyét a buszon, miközben valószínűleg neki volt nagyobb szüksége rá, hogy ne kelljen állva utaznia, hiszen az egyik lába hiányzik. Réka a történetét példaként hozza fel az általa csak “add át a helyed”-szindrómának nevezett jelenségre. 

Budakeszire, a rehabilitációs intézetbe tartott, és a buszon egy négyes hely egyik ülésén foglalt helyet. Körülötte felnőttek ültek, és a szomszédjához hasonlóan ő is a könyvébe merült. Egyszer csak azonban azon kapta magát, hogy egy feszült nő – vélhetően egy a buszra felszállt gyerekosztály egyik pedagógusa vagy anyuka – rájuk szólt: 

 “Olyan jól belemélyedtek önök a könyvükbe, nem kéne inkább átadni a helyüket másoknak? Nézzenek hátra, gyerekek állnak a buszon, önök meg ülnek, felháborító!”

A nő nyilván nem látta, hogy Rékának amputálva van az egyik lába, ám ez igazából nem mentség a hangvételre. Még így is azonban a lány kért bocsánatot “udvariatlanságáért”, és nem nagyon tudott mást csinálni, mint egy hosszú, kínos csendet kiváltva a következőt válaszolni: “Elnézést kérek, hiányzik a lábam.”

Esete sajnos tökéletes példa arra, hogy időnként az emberek mennyire arrogáns módon követelnek maguknak ülőhelyet a villamoson, buszon, metrón vagy bármilyen más tömegközlekedési eszközön. Ugyanis nyilván nem azzal van a gond, hogy le szeretnének ülni, hanem azzal, ahogy számonkérik a ülő embereket.  

Réka ezzel kapcsolatban rátapint a lényegre: “De valójában azt sem értem, hogy miért gondolkodunk ilyen sztereotip módon: Akin nem látszik, annak nincs problémája (agyam eldobom 😀 ). Egy fiatalnak nem lehet sérült lába? Nem émelyeghet vizsga után? Egy öreg néni nem lehet aktív és elég erős, hogy végigálljon egy pár megállót? Ki dönti el, hogy melyik életszakasz, melyik élethelyzet »érdemli meg« a székfoglalós játékot? Valóban élet-halál kérdése, hogy mindenáron leüljünk, vagy inkább az egónk mozgatja az indulatainkat?”

Megosztás Facebookon