Egészség

“Én se simogatom senkinek a szemét” – avagy ezért ne simogass soha segítőkutyát!

Az alig egyéves ausztrál juhászkutya, Flynn mindössze egyetlen pillanatra vette le szemét a gazdájáról. Ám ez is elég volt ahhoz, hogy későn jelezze neki a közelgő rohamát.

A 17 éves amerikai lány, Hailey Ashmore-t születése óta rendszeres epilepsziás rohamok kínozzák, ám azt mondja, mióta segítőkutya van mellette, a betegséggel együtt is sokkal könnyebbek a hétköznapjai. Flynn 2014 novemberében csatlakozott Hailey-hez, az után, hogy kölyökkorától kezdve egy speciális, rohamjelzőkutya-kiképzést kapott.

Flynn ma már nagyon rutinos: büszke gazdija a The Dodónak elmondta, a segítőkutyus gyakorlatilag hiba nélkül jelzi előre a rohamait, sokszor akár negyed órával is korábban. “Így van időm felkészülni, be tudom venni a gyógyszeremet, és segítséget is hívhatok” – mondja a fiatal lány, majd hozzáteszi, számára különösen fontos, hogy segítője figyelmét semmi, de semmi ne vonja el.

A fiatal lány elmondta, mikor Flynn hét hónapos volt, egy ártatlan simogatás miatt nem tudta időben jelezni neki a rohamát. “Azonnal rászóltam az illetőre, hogy ne zavarja a kutyámat munka közben, de már késő volt. Mire Flynn végül jelezte a rohamot, már késő volt.” Hailey elárulta, mivel Flynn nem jelzett időben, a roham alatt a földre zuhant, és csúnya égési sérüléseket szerzett az arcán.

A vakvezető kutyák simogatása életveszélyes lehet!

“Az elején szeretném leszögezni, hogy semmi rossz szándék nincs a posztomban, csupán szeretném kikristályosítani a vakvezető kutyákkal kapcsolatos dolgokat” – ezt pedig már Császár Angelika írta Facebook-oldalán, aki munkába menet és jövet, az egyes villamoson rendszeresen tapasztalja, hogy utastársai összekeverik segítőjét egy hobbikutyával.

“Egy nap nem EGY ember simogatja meg szó nélkül, hanem sokkal több – írja Angelika, majd hozzáteszi: – A simogatások következménye az, hogy a kutya velem szemben lesz szófogadatlan, mert a simogatás egy jutalom, de ha az állat a semmiért is jutalmat kap, akkor már nem fogja értékelni, és megenged magának bizonyos dolgokat. Pl. a zebra, járda közepén elkezd odavinni ahhoz az emberhez, aki cuppog neki, fütyül, megsimogatja, és ez számomra – és minden kutyás vak számára – életveszélyes is lehet!”

Angelika írt arról is, hogy néhány utas eteti is kutyáját, Kristályt, ami leginkább azért problémás, mert a segítőkutyák prémium tápot kapnak, így a gyomruk máshoz nincs hozzászokva.

Elhiszem, hogy nagyon nehéz megállni, de kérlek szépen Titeket: NE TEGYÉTEK! Nektek ez »csak egy simogatás«, nekünk az életünkbe is kerülhet! Ráadásul én se, sőt senki se megy oda a másikhoz, hogy a szemét megsimogassa, vagy hasonló fura dolgokat tegyen! A feljebb említett esetekben pedig a kutyusunk a szemünkként funkcionál. Nem kétlem, hogy jó szándékkal vagytok felénk, de ha a segítségünkre szeretnétek lenni, nem pedig akadályoztatásunkra, meg kell tanulni helyesen segíteni!

Olvass még többet a segítőkutyákról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top